Marcali és Környéke Hagyományörző Ipartestület

2018. november 11-én, vasárnap 9 órakor a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban szentmisével kezdődött a megemlékezés az első világháború befejezésének 100. évfordulóján. Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános felidézte családi emlékeit a Nagy Háborúról, valamint emlékeztetett a marcali hősi halott katonákra is. Beszédében a béke megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az áldozatokért bemutatott szentmise után, a program 10 óra 10 perctől egy előadással folytatódott az egyházközség közösségi házában (X-ház). A megjelenteket először Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoport titkára köszöntötte. Majd Forgó Ferenc a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület hadtörténeti kutatója, és egyben állandó előadója tartott vetített-képes bemutatót „Megemlékezés az első világháború 100. évfordulóján” címmel. Forgó Ferenc felelevenítette a világháborút megelőző hatalmi vetélkedéseket, kisebb-nagyobb összecsapásokat, a gyarmatosító törekvéseket, valamint a Nagy Háború kirobbanásához vezető utat. Röviden összefoglalta a hadba lépés körülményeit, a korabeli haditerveket és a jelentősebb hadmozdulatokat. A nyugati fronton a kezdeti német sikereket követően súlyos anyagcsatává fajuló állóháború alakult ki, miközben katonák százezrei estek el értelmetlenül. Szerbia legyőzése nehézkesen ment az Osztrák-Magyar-Monarchiának a déli fronton, míg keleten váltakozó sikerekkel folyó küzdelmek zajlottak. Az olasz hadüzenetet követően újabb front nyílt. Doberdó és Isonzó neve pedig a nagy veszteségek és a nehéz terep miatt ivódott bele generációk tudatába. Bár a cári Oroszországot még 1917-ben sikerült békére kényszerítenie a Központi Hatalmaknak, ám az Amerikai Egyesült Államok gazdasági hatalmának bevonásával a vereség elkerülhetetlen volt 1918 végén. Az előadó ezen kívül nem rejtette véka alá a véleményét az első világháború máig ható következményeiről és a jelen világunkat érintő események összefüggéseiről sem.

A program ezután 11 órakor a Hősök terén álló első világháborús emlékműnél folytatódott, ahol a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája katonanótákat adott elő. Majd 11 óra 11 perckor – éppen a német fegyverszünet aláírásának időpontjában – helyezték el a mécseseket, koszorúkat az elesett, Európa szerte jeltelen sírokban nyugvó magyar és más nemzetek katonái emlékére. A megemlékezők között volt dr. Sütő László polgármester, Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános, Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint az intézmények vezetői, a honvédség és civil szervezetek képviselői is. A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület képviseletében Szaka Zsolt elnök és Forgó Ferenc tisztelgett a hősök és áldozatok emléke előtt. Az emlékműnél pedig az egykori doberdói hadszínteret is nemrég megjárt babérkoszorút helyeztek el.

A Marcali rendezvényt, a Krajcáros Alapítvány Nemzetközi Gyertyagyújtási akciójához csatlakozva: a Honvéd Nyugállományúak Klubja, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Marcali Csoportja, a Marcali Bajtársi Egyesület, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, a Marcali Római Katolikus Egyházközség, valamint Marcali Város Önkormányzata szervezte.

 

 

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán

 

2018. november 3-án, szombaton, éppen a padovai fegyverszünet centenáriumán zalai és somogyi hagyományőrzők kis csapata ismét útra kelt, hogy a Doberdo-fennsík emlékhelyeit felkeresse az évforduló alkalmából. A célunk az volt, hogy csatlakozzunk a helyszínen szervezett rendezvényekhez, valamint emlékezzünk és tisztelegjünk az egykori katonahősök, áldozatok előtt, akik a több mint 100 évvel ezelőtti öldöklő küzdelmek elszenvedői voltak a rendkívül nehéz terepviszonyok között.

Az Olasz Királyság ugyanis 1915. május 23-án üzent hadat az Osztrák-Magyar-Monarchiának, ezzel egy újabb hadszíntéren kezdődtek harcok az Adriai-tengertől, az Isonzó folyó völgyén, a Doberdo-fennsíkon, valamint a Dél-Tirol és Svájc által határolt területen. A váltakozó sikerekkel folyó küzdelmek során a szemben álló felek azonban nem tudták hadműveleti céljaikat megvalósítani. 1917-ben azonban megcsillant a remény, mivel az osztrák-magyar csapatok sikeresen elhárították az olasz támadásokat, sőt a 12. isonzói csata folyományaként, a caporettói áttörés (1917. október 24-25.) alkalmával még egy jelentős győzelmet is elkönyveltek. A súlyos vereség következtében az ellenség a Piave folyóig szorult vissza. A hegyvidéken, nehéz terepen és körülmények között folyó harcokban az Osztrák-Magyar-Monarchia hadereje összesen több mint 500.000, az olaszok pedig mintegy 1.000.000 katonát veszítettek halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban.

A hadműveleti előnyt azonban hosszú távon nem sikerült megtartaniuk, mivel angol és francia csapatokkal erősítették meg a hadszíntéren küszködő olasz haderőt. Az antant túlerő végül felülkerekedett és az 1918. október 24. – november 3. közötti Vittorio Veneto-i csatában döntő győzelmet csikartak ki az osztrák-magyar csapatok felett. (A 22 antant hadosztállyal és 3200 löveggel szemben az osztrák-magyar csapatok 20 hadosztályt és 1350 löveget tudtak csak felvonultatni. A támadás célja az volt, hogy az osztrák-magyar Belluno-hadseregcsoportot és a Svetozar Boroevic tábornagy vezette hadseregcsoportot szétválasszák. Az antant erők október 27-én éjjel a Piave-folyón átkelve gyorsan előretörtek, majd október 30-án Vittorio Venetót elfoglalva már 40 km szélességben beékelődve két részre vágták a délnyugati frontot. Ez vezetett végül az osztrák-magyar haderő összeomlásához.) A fegyverszüneti tárgyalások aztán november 1-től a Padova melletti Villa Giustiban kezdődtek meg, az Antant hatalmak képviseletében Armando Vittorio Diaz (1861-1928) hadsereg tábornok, olasz főparancsnok és vezérkari főnök és az Osztrák-Magyar-Monarchia részéről pedig Victor Weber Edler von Webenau (1861-1932) gyalogsági tábornok között. A 38 pontból álló fegyverszünet aláírására utóbb 1918. november 3-án 15 órakor a Villa Giustiban került sor. De a szerződés csak 24 órával később lépett életbe, ezért addig az olasz hadsereg tovább folytatta az előrenyomulását, miközben közel 300 ezer meglepett osztrák-magyar katonát ejtett fogságba. Ennél azonban még szomorúbb tény, hogy ezen idő alatt kb. 20 ezer fő viszont életét is vesztette az értelmetlen támadásban…

A centenárium alkalmából, Szaka Zsolt elnökkel az élen, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület küldöttsége csatlakozott a Ruzsa Károly zalavégi történész vezette csapathoz, hogy együtt képviseljék szűkebb pátriájukat az olaszországi San Martino del carsói programon. A „Magyarok a Doberdón” címmel meghirdetett rendezvényt a San Martino del Carsói Karszti Barlangkutató Egyesület Történeti Kutatások Osztálya és a szegedi Meritum Egyesület közösen szervezte a Csongrád Megyei Kormányhivatal közreműködésével.

Az ünnepi megemlékezés 10 óra után kezdődött a Nagy Háború Múzeuma előtt, ahol a megjelenteket elsőként Gianfranco Simonit, az olasz egyesület elnöke köszöntötte és beszédében az olasz-magyar együttműködést méltatta. Majd dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, hogy: „Az olasz hadszíntér az egyik legmegrázóbb kifejezője a háború értelmetlenségének – nemcsak az áldozatok száma miatt, hanem azért is, mert szövetségesekből ellenfelekké lettünk a háború alatt. Ma pedig – hála az itt élőknek és magyar barátainknak – együtt ápoljuk az elvesztett honfitársaink emlékét. Mert mindegy melyik oldalon harcolt a katona, ha elesett, az ő családja, az ő közössége, az ő nemzete szenvedte meg hiányát.” Hozzátette még, hogy a 10-15 kilométeres, doberdói köves fennsík az egyik legvéresebb pontja volt az olasz front isonzói szakaszának. Az első világháborúban, a terület védelmében nyolc magyar ezred, köztük a cs. és kir. szegedi 46-os gyalogezred vívta harcát a legnehezebb körülmények között. A magyar és az ellenséges olasz csapatok sok ezer elesett katonája a környék – példásan rendben tartott – temetőiben alussza örök álmát. Ezután ünnepélyesen átadásra kerültek az újonnan kihelyezett információs táblák is.

Az olasz-magyar együttműködő civil szervezetek ugyanis már 2014 óta dolgoznak azon, hogy a fennsíkon található első világháborús emlékhelyeket rendbe tegyék, illetve látogathatóvá és bemutathatóvá váljanak az általuk kihelyezett többnyelvű információs táblák segítségével.

A beszédeket követően a jelenlévők „Történelmi kirándulás a karszton” címmel gyalogtúrára indultak az új táblákkal ellátott egykori frontszakaszok fontosabb helyszíneire, ahol olasz és magyar nyelven kaptak tájékoztatót azok jelentőségéről. A csoportot Gianfranco Simonit kalauzolta, de Juhász Tünde kormánymegbízott és Sagrado polgármestere, Marco Vittori is velük tartott.

Az első tábla a Nagy Háború Múzeuma szomszédságában a Diendorfer kavernánál lett elhelyezve, amely 1915 őszétől 1916 nyaráig volt a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred II. zászlóaljának a harcálláspontja. A parancsnokság a Karszton folyó harcokban természetes védelmet nyújtó dolina oldalába fúrt kavernába települt. A zászlóalj parancsnoka ez időben Diendorfer (később Dombay) Miksa Ágoston (1874-1952) őrnagy volt.

A következő helyszín az ún. „Görbe Fa” helyét jelöli. A „Görbe Fa” (olaszul: l’Albero Storto) elnevezésű fatörzset még 1916 júliusában vágták ki a cs. és kir. temesvári 61. gyalogezred (illetőelg a cs. és kir. 17. hadosztály) katonái, amely egyfajta tájékozódási pont volt a tüzérségek számára a csupasz fennsíkon. Majd a háború után a kitartás és szenvedés szimbólumát jelképező emléket Temesvárra vitték haza. (A fa jelenleg a Bánáti Múzeum tulajdona.) Ezen a helyszínen dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Marco Vittori polgármester a Meritum egyesület képviselőivel – a program részeként – egy eperfát ültettek el a sziklás terepen az áldozatok tiszteletére.

Ezután az 1916. június 29-ki reggeli gáztámadás, a „Görbe Fa” lövészárkánál lévő helyszín bemutatása következett. A Monarchia azon a napon, a San Martino del Carso-i frontvonal 18 és 19-es védelmi szakaszáról vetette be a pusztulást és halált hozó harci gázt. A szél által szétterített sűrű füst és ködfátyol a környező erőkben több mint 6000 olasz katona életét követelte.

Majd az osztrák-magyar 25-26-os védelmi szakasz és a legendás Sassari Dandár (a Diavoli Rossi-k, azaz Vörös Ördögök) 1915 novemberében zajló, egymás elleni heroikus küzdelmének helyszínén állított tábla ismertetése következett.

Végül a doberdói harcok egyik legnevezetesebb eseményének állítottak méltó emléket, amely a Heim Géza főhadnagy nevéhez köthető 1916. május 8-ki aknarobbantás helyén, az ún. Heim tölcsérnél lett elhelyezve. A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 6. századának parancsnoka a magaslatot az olasz próbálkozások ellenére sikeresen megvédte. Sőt az olasz állások alá fúratott járatokat felrobbanttatta. Majd az így keletkezett krátert elfoglalta és megerődítette, amely a doberdói védelmi rendszer egyik legmeghatározóbb pontja lett. Ezért a hőstettéért Heim Géza főhadnagy végül a legmagasabb kitüntetést, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét és a bárói címet a „san martinói” előnévvel együtt kapta meg.

Az esemény programját és a táblák elkészítését a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány szakmai támogatásával, valamint Sagrado város, a Nemzeti Kulturális Alap és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület, illetőleg a Csongrád Megyei Kormányhivatal példás segítségével valósították meg.

A túra után a gasztronómia vette át a főszerepet. A magyar szervezők „Csongrád megye ízei” elnevezéssel „ahogy mi készítjük” címmel főzték bográcsaikban az ebédet. A hamisítatlan gulyás mellé különféle palacsinták, valamint sütemények kerültek a résztvevők asztalára, de házi pálinkával is megkínálták a vendégeket.

A rendezvénysorozat könyvbemutatóval fejeződött be a Civil Központban, ahol 17 órától a Makó-rákosi születésű Boros István: Háborús emlékek 1914-1918 című katonanaplójának olaszra fordított változatát ajánlották az érdeklődők figyelmébe. A szerző az egykori 46-os honvédeknél szolgált a világháború alatt és katonaként többfelé is megfordult, köztük három hónapig San Martinóban, a doberdói csatamezőn is ott állomásozott. Írásában részletesen számol be a harcmezőn történt eseményekről.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület csapata mindeközben felkereste még a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred emlékművét és a közeli állások maradványait, valamint a közeli tengerpartot is. A szürkület közeledtével, pedig Szaka Zsolt elnök vezetésével, koszorút helyeztek el katonáink tiszteletére a Monte San Michele-nél lévő emlékhelyen. Sajnos – az előzetes tervek ellenére – a Vizintini magyar kápolnát, melyet 2009. május 29-én szenteltek fel, már nem tudtuk felkeresni, mivel az időjárás viszontagságai miatt az oda vezető útszakaszt biztonsági okokból lezárták.

 

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Bakonyi Anett, Fábián Zoltán, Forgó Ferenc, Szaka Zsolt, Kiss Kálmán

 

2018. október 25-én, csütörtökön 18 órától a Művelődési Házban „Marcali Polgári Esték” címmel egy új programsorozat vette kezdetét a városban, amely nemcsak a közösség tájékoztatását szolgálja, hanem az embereket érintő mindennapi kérdésekre is választ lehet kapni a politikusoktól és meghívott vendég előadóktól.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében elindított rendezvény első meghívottja a médiából jól ismert Bayer Zsolt újságíró volt; valamint Móring József Attila országgyűlési képviselő, és Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, akik mint házigazdák beszéltek a helyi, hazai és európai témákat érintő kérdésekről. Az est moderátora Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője volt.

A felszólalók egyöntetűen kijelentették, hogy Magyarország döntő kérdések előtt áll a jövő évi európai uniós választások előtt. Az előadás végén a hallgatóságból többen is kérdéseket tettek fel az előadóknak. Természetesen az érdeklődés középpontjában ezúttal is a Marcali kórház ügye és a gyógyszálló jövője volt a legfőbb téma.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

 

2018. október 23-án, kedden 15 órától a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában ünnepi megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján.

A Himnusz eléneklése után a megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte, majd pedig az egyesület képviseletében Fábos-Landi Vivien és Sziva László helyeztek el koszorút az udvari emlékműnél. Ezután a jelenlévők gyertyákat és mécseseket gyújtottak a mártírok tiszteletére.

A program a székházban folytatódott tovább egy vetített képes, zenés összeállítással az 1956-os történtek felidézésével.

Ezt követően Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke vette át a szót, aki az Ipartestület által meghirdetett „Októberi ősz Marcaliban” című rajzpályázat résztvevőinek köszönte meg az alkotásaikat. Beszédében kiemelte a természeti környezet fontosságát és hívta fel a figyelmet a növényvilág jelentőségére az emberiség életében, melyek ezeken a festményeken is láthatók. Ezen kívül örömét fejezte ki a gyermekeknek, hogy mennyi építészeti emléket, köztük szakrális építményeket örökítettek meg Marcaliban és környékén. Szaka Zsolt elmondta, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt a sok, és gyakran kitűnő alkotások válogatása során. Fábos-Landi Vivien festőművész pedig a remekművek technikájáról, színvilágáról mondta el a szükséges tudnivalókat. Összességében elmondható, hogy több tehetséges ifjú diák is található a versenyzők között, akik a jövő ígéretes művészei lehetnek. Végül a várva várt eredményhirdetés következett, amikor is a díjakat Huszti Gábor, Szaka Zsolt és Fábos-Landi Vivien adták át a nyerteseknek és a különdíjasoknak.

A rajzokat és festményeket az Ipartestület székházában állították ki, melyek a téli szünetig – előzetes egyeztetés után, illetőleg az addig tervezett rendezvények alkalmával – még megtekinthetők lesznek.

 

Az „Októberi ősz Marcaliban” című rajzpályázat végeredménye:

 

Alsó tagozat:

1. Czene Guszti (Noszlopy, 3. o.)
2. Horváth Benedek Tamás (Mikszáth, 2. o.)
3. Tino Rebeka Anna (Noszlopy, 1. o.)

Különdíj:

Szabó Kitti (Mikszáth, 4. o.)

 

 

Felső tagozat:

1. Igali Aliz (Mikszáth, 7. o.)
2. Dunkler Bianka (Noszlopy, 5. o.)
3. Bodai Viola (Noszlopy, 8. o.)

Különdíjak:

Horváth Mirjam (Noszlopy, 5. o.)

Hotter Petra (Mikszáth, 6. o.)

Haág Hermina (Mikszáth, 7. o.)

Haág Liliána (Mikszáth, 8. o.)

Kovács Jázmin Titanilla (Hétszínvirág, 6. o.)

Horváth Alexandra (Hétszínvirág, 8. o.)

 

 

Résztvevő iskolák:

Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Kollégium Hétszínvirág Intézményegysége

Felkészítők: Bertókné Vadál Erzsébet, Csordásné Katona Edina, Kovács Andrea

 

Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Felkészítők: Kovácsné Hajdu Gyöngyi, Nadrai Beáta, Babainé Mikó Beáta

 

Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolája

Felkészítők: Sárkány Zsoltné, Fehér Zsoltné, Gájer Szilárd, Beck-Vlastits Ildikó

 

 

Írták: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán

Fotók: Kiss Kálmán

 

 

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület és a Természetvédő Turisták Somogyért Egyesület közös szervezésében a szombati gyalogtúrán harmincan vettek részt. Az október végi időjárás kegyes volt hozzánk, gyakran a Nap is előbukkant.

A kitérőket is beleszámítva kb. 15 kilométeres változatos túra Kéthely központjától a marcali Autóbusz-pályaudvarig tartott.

A kéthelyi templomtól a „piros sáv” jelzést követve a Paraplihoz indultunk. Közben tettünk egy kellemes kitérőt a helyi Nagypincéhez. Borkóstolás és vásárlás után a felszálló köd ellenére is sokan rácsodálkoztak a csodálatos panorámára.

A Parapli története a mai napig vitatott. Ami biztos: az egykori Baglyas-hegyi földvár északi végében álló domb, a tetején egy kis kilátóval és pihenőhellyel. A neve arra utal, hogy a Hunyadi grófok szívesen időztek a dombtetőn egy „paraplé” (faszerkezetű ernyő) alatt. A dombról a Kéthelyi-hegy pincesorai felé vettük az irányt. Dimbes-dombos, völgyekkel szabdalt területen keresztül jutottunk el az első pincékhez.

Közben többször elénk tárult a Víztározó, a Balaton és Marcali látképe.

A kéthelyi szőlők gondozottak, hangulatos pincékben érlelik a hegy levét. Több régi nádtetős pincét is láttunk. Tettünk egy kisebb kitérőt a kápolna felé.

A Szőlőhegyi kápolna 1870-ben épült közadakozásból, a Szűzanya tiszteletére. A kéthelyiek Mária-tiszteletére utal, hogy már a középkorban is volt Szűz Mária-kápolnája a falunak. Nem tudni, hogy az egykori búcsújáró hely hol lehetett, a török megszállás idején pusztulhatott el.

A jelenlegi kápolna tornyát a második világháború végnapjaiban a katonák megfigyelőhelyként használták. Ez nem véletlen, hiszen napjainkban is csodálatos a kilátás a kápolna környékéről. A községi búcsút Mária napján tartják, ezen kívül még három alkalommal nyílnak ki a kápolna ajtói: Szent Orbán, Sarlós Boldogasszony és Szent Vendel napján.

A kápolnától a Sári-hegyen és Lókon keresztül jutottunk el a Gombai-hegyre. Ez már Marcali.

Kisebb kitérővel megtekintettük a Berzsenyi-obeliszket, majd a város felé vettük az irányt. A kaposvári barátainktól a buszpályaudvaron köszöntünk el.

Ami biztos: még lesznek közös túráink. Itt is, ott is.

 

Írta és fotók: Szaka Zsolt