Browsed by
Hónap: 2023 november

Városunk Büszkeségei Sportolói Kerekasztal

Városunk Büszkeségei Sportolói Kerekasztal

2023. november 17-én, pénteken, 19 órától első alkalommal tartottak „Városunk Büszkeségei Sportolói Kerekasztal” címmel előadást a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola aulájában, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében.

Elsőként a rendezvény háziasszonya, Ódor Barbara köszöntötte a jelenlévő vendégeket, az intézmények, és a szakosztályvezetőket is. Majd pedig dr. Pozsonyi Márk, az esemény egyik házigazdája szintén üdvözölte a résztvevőket, illetve az összejövetel céljáról, valamint egykori birkózói pályájáról beszélt a hallgatóságnak. Kiemelte, hogy Marcaliban mindig is komoly sportélet zajlott. Ezért hívták életre ezt a kerekasztal-beszélgetést, mert fontosnak tartják, hogy a helyi kötődésű kiemelkedő teljesítményt elért sportolókat, mint példaképeket mutassák be a fiatal generációnak és a sportszerető lakosságnak, ezzel is elősegítve a város sportkultúrájának fejlesztését. Elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal, a jövőben évente kétszeri alkalommal tervezik megtartani ezt a rendezvénysorozatot, melyeken mindig újabb sportolókkal, valamint orvosokkal, edzőkkel is terveznek beszélgetéseket. Hozzátette, hogy rengeteg ötletük van a meghívandó vendégeket illetően, de javaslatokat mindenkitől szívesen fogadnak.

Ezután az esemény másik házigazdája, Magyar Viktor edző köszöntötte a jelenlévőket, és beszélgetett a meghívott marcali születésű kiemelkedő sportolókkal, hogy bemutassák kicsit a sikereikhez vezető útjukat. A vendégeknek elsőként a következő kérdésekre kellett válaszolniuk: Miért kezdtek el sportolni? Milyen eredményeket értek el, melyikekre a legbüszkébbek? Mit adott a sport nekik? További céljaikról.

A kerekasztalon felszólaló sportolók: Bőle Lukács NB1-es futballista; Fábos László 3D íjász világbajnok; Kiss Kornél, volt NBI/A-s kosárlabdázó; Kuti Bettina NB1-es kézilabdázó; Szecsődi Laura NB1-es kézilabdázó; Salamon Gábor fekvenyomó világbajnok; és Gadányi Hédi korosztályos országos bajnok úszó voltak. Magyar Kinga, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia játékosa videó üzenetet küldött, mivel sportolói tevékenysége miatt személyesen nem lehetett jelen. Őt a méltán büszke édesapja, Magyar Viktor képviselte.

A további kérdések arról szóltak, hogy: Hol volt a mélypont, mi lendítette át ezeken? Milyen lemondásokkal jár/járt a sportolás? Mit tanácsolnának a fiataloknak? Milyen technikákat alkalmaznak a koncentrálásnál?

Ezek után a jelenlévő szülők, és az edzők is hozzászólhattak és elmondhatták tapasztalataikat, miként élik meg gyermekük, illetve tanítványuk sporttevékenységét, s ez milyen „áldozattal”, lemondással jár nekik.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: Móring József Attila kormánybiztos, országgyűlési képviselő, aki szívből gratulált a sikeres kezdeményezéshez; továbbá Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke; valamint dr. Mészáros Géza, Miszi Zsuzsanna, Molnár Ágnes Anna, és Kesztyüs Attila önkormányzati képviselők.

Az előadás végén Ódor Barbara megköszönte mindenkinek a részvételt, a szervezőknek és a támogatóknak pedig a közreműködését, az iskolának és a tankerületnek a helyszín biztosítását. Majd a jelenlévőket szendvicsekkel és üdítőkkel vendégelték meg – jó hangulatú beszélgetések közepette – a Mester Étterem és Cukrászda jóvoltából.

A következő kerekasztal 2024 áprilisában lesz megtartva újabb sikeres sportolókat megszólaltatva. Továbbá a szervezők a városlakóktól is várnak javaslatokat a: sportoloikerekasztal@gmail.com e-mail címre.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Az Ipartestület küldöttsége is mécsest gyújtott az első világháború befejezésének évfordulóján

Az Ipartestület küldöttsége is mécsest gyújtott az első világháború befejezésének évfordulóján

2023. november 11-én, szombaton 11 óra 11 perckor a Siófoki Szakképzési Centrum Hikman Béla Szakképző Iskola szervezésében az idei esztendőben is megemlékezést tartottak az első világháború befejezésének évfordulóján Marcaliban, a Hősök terén.

Az eső miatt az iskola előtti pavilonok alatt tartották meg a rendezvényt, ahol Kerner Krisztina, a szakképző iskola igazgatója, az intézmény két tanulója és Gájer Tamás működött közre. Beszédet Bognár György, a dalárda egyik tagja mondott. Első világháborús katonanótákat pedig az idén is, hagyományosan a Marcali Bajtársi Dalárda tagjai énekeltek.

A résztvevők néma főhajtással és mécsesek gyújtásával tisztelegtek a hősök és áldozatok emléke előtt az első világháborús emlékműnél. Koszorút helyeztek el: dr. Sütő László polgármester és Bereczk Balázs alpolgármester, valamint Kerner Krisztina igazgatónő.

A megemlékezésen Kutor Veronika és dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselők; dr. Pozsonyi Márk, Csáki Alpár és Fábos László, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület képviseletében; Horváth Zsolt titkár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja részéről; Ladencsics János Zoltán, pedig a polgárőrség képviseletében helyeztek el mécsest és hajtott fejet a katonák, a hősök és áldozatok emléke előtt.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Jelzésfestés 3. – Turistautak felújítása Marcali környékén

Jelzésfestés 3. – Turistautak felújítása Marcali környékén

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával 20.7 km gyalogos turistaútvonal felújítását vállalta. Szakaszonként mutatjuk be a felújított útvonalakat. A harmadik.

A piros „sáv” jelzés a Kulturális Korzótól indul a „zöld sáv” jelzésből elágazva és a Zuhogónál ér véget (4,2 km – sajnos térképenként változó a valódi távolság).

Az útvonal mentén elidőzhetünk néhány évszázados tölgy árnyékában, a mocsaras részeken hallgathatjuk a békák kuruttyolását és megfigyelhetjük a csillogó víztükrök élővilágát.

A Kulturális Korzótól indulunk dél felé. A városközpontot a plébániatemplom által uralt Boldog II. János Pál pápa tér, illetve a Hősök tere felé, a várost a Kaposvári utcán keresztül hagyjuk el. Az utca végétől földúton haladunk tovább délre, átkelve a forgalmas 68-as elkerülő úton.

Kb. 1 km után, az úttól keletre egy hatalmas tölgyfa áll (5 felnőtt tudja körül ölelni). Az út végén balra fordulunk, majd kanyargós úton elérjük a vasutat. Az egyik kanyarulatot évszázados tölgyek övezik. Ritka látvány! Ez a természet kapuja! A vasút után folyamatosan kelet-délkelet felé haladva igazi érintetlen erdei tájon keresztül érkezünk meg a Zuhogóhoz, a marcaliak kedvelt kirándulóhelyéhez.

„…köszönet és dicséret a hely megálmodóinak, kialakítóinak. Több ilyen túraútvonal, kulturált pihenőhely kellene kishazánkban.” www.turabakancs.blogspot.hu

Csendes időben a víz morajlását, zúgását már nagyon messziről lehet hallani. Tűzrakó, padok, asztalok és ismertető táblák várják a nyugalomra vágyó városi embert.

Figyelem: Tűzgyújtási tilalom esetén a tűzgyújtás ezen a helyen is TILOS!

2021-ben a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében és Huszti Gábor koordinálásával, önkéntesek összefogásával a 2011-ben kialakított pihenő helyet teljesen felújítottuk és új padokat, asztalokat helyeztünk el. Ma már (újból) a városkörnyék legnépszerűbb kirándulóhelye. Sajnos önkéntesek nélkül a fenntartása nem megoldható… Szerencsénk, hogy mindig van valaki, aki egy-egy szervezett program előtt „rendet tesz”. Köszönet érte!

A közeli fás legelőn látható a környék egyetlen kiépített forrása, a Virág-forrás. Betongyűrű védelmében bugyog fel a talajból a kristálytiszta forrásvíz. Az ezen a tájon rendszeresen legeltetett szürke marhák érdekes, de egyben veszélyes látnivalói a tájnak.

A túraútvonal mentén vadászati tevékenységet folytatnak. Szeptember 1-től szeptember 30-ig 9-15 óra között látogatható a terület. Egyéb időszakban napkelte után kettő órával használható az útvonal és napnyugta előtt kettő órával el kell hagyni!

A Zuhogó rövid története:

Egy 1793. évi összeírásban csárda, malom (feltehetően a Zuhogónál), molnárlakás és hajdúlakás szerepel.

A Sári-csatorna felső szakaszán két malom működött. A malmokat a Széchényiek hozták létre és üzemeltették. 1901-ben kelt a marcali vízimalom engedélye.

Fándli János gróf Széchényi Andor Páltól bérbe vette 8 éven át a Csobogónál (Zuhogó) lévő marcali vízimalmot. A malom mellett lakásuk, gazdasági épületük, veteményeskertjük volt. Gazdálkodtak. A lakóház és a malom a második világháború alatt felrobbant, nagy kárt szenvedett – újbóli üzemeltetésére már nem került sor.

A közeli Virág-forrás, a kidőlt évszázados, 8 méter törzskerületű feketenyár és a korábbi malom helyének a felkeresése napjainkban már felér egy kalandtúrával.

Sajnos (vagy érthető módon) mindegyik helyszínt olyan szinten visszavette a természet, hogy egy kis emberi beavatkozás szükséges a megközelíthetőségükhöz.

A Zuhogó mindenkié. Használjátok ki!

A szakasz felújításában kitartó munkájával közreműködött Incze Zoltán. Köszönjük a munkáját!

Útjelző vezető: Szaka Zsolt

Írta és fotók: Szaka Zsolt

Nemzeti ünnep 2023 – Az Ipartestület is koszorúzott a városi megemlékezésen

Nemzeti ünnep 2023 – Az Ipartestület is koszorúzott a városi megemlékezésen

2023. október 23-án, hétfőn 16 órakor, a Nemzeti ünnep alkalmából, Marcali Város Önkormányzata a Hősök terén lévő 1956-os emlékműnél tartott megemlékezést. A rendezvényen a Marcali és Környéke Hagyományőrző (MKH) Ipartestület, valamint partnerszervezete: a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja is képviseltette magát, ezért az idén külön megemlékezést nem tartottak a székházban.

A programban a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai léptek fel verses-zenés-táncsos műsorral. Közreműködött: Elek Bálint, Balázs Kamilla, Bogyó Gergő, Lángi Csaba, Kovács Levente, Szabó Áron, Szarka Liliána, Komlódi Hanna, – felkészítő tanáruk: Bauer Szilvia volt; továbbá fellépett Takács Gergő Boldizsár, – az előadott táncokat betanította: Takács Gábor.

Majd Dombóvári Kinga, a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár megbízott igazgatója mondott ünnepi beszédet.

Végül a város, az intézményeinek vezetői, a megjelent pártok és civil szervezetek képviselői koszorúztak az 56-os emlékműnél, valamint elhelyezték az emlékezés mécseseit.

Marcali Város Önkormányzatának képviseletében: Dr. Sütő László polgármester és Bereczk Balázs alpolgármester; a Marcali Római Katolikus Egyházközség részéről: Gelencsér Róbert világi elnök és Király Jenő templomatya; a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatala nevében: Göntérné dr. Gyirán Szilvia járási hivatalvezető; a Marcali Fidesz csoport képviseletében: Móring József Attila, kormánybiztos-országgyűlési képviselő, Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke, a Marcali Fidesz Csoport elnöke és Dr. Pozsonyi Márk; a KDNP Marcali Csoportja nevében: Molnár Ágnes elnök-önkormányzati képviselő, Savanyó Gizella gazdasági vezető és Hódos Árpád, a KDNP Országos Választmányának tagja koszorúztak.

A MKH. Ipartestület részéről Szaka Zsolt elnök és Dr. Pozsonyi Márk egyesületi tag, a KÉSZ Marcali Csoport képviseletében pedig Kiss Kálmán elnök együtt koszorúztak, hajtottak fejet a hősök és áldozatok emléke előtt, valamint gyújtottak gyertyát.

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Bakonyi Anett, Szaka Zsolt, Kiss Kálmán