Browsed by
Hónap: 2022 szeptember

Az Ipartestület is képviseltette magát a Civilgalérián

Az Ipartestület is képviseltette magát a Civilgalérián

2022. szeptember 16-án, pénteken 16 órától a Marcali Kulturális Korzóban a városban működő civil szervezetek alkotótagjainak munkáiból nyílt kiállítás “Civilgaléria” címmel, melyet az Érik a szőlő-őszi fesztivál felvezetéseként a Marcali Művelődési és Szabadidő Központ Nonprofit Kft. szervezett.

A műsort T. Molnár Gertrúd nyitotta meg, majd pedig a Szeged Trombone Ensemble harsonás kvartett közel egy órás koncertjével folytatódott a program. Végül Vigmond Erika ismertette a résztvevő alkotó szervezeteket, és emléklapokat adott át azok küldötteinek.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szintén képviseltette magát: Szaka Zsolt elnök ceruza rajzával, Jáki Zoltán, Kiss Kálmán alelnök, Lángi Béla és Szita Róbert tiszteletbeli elnök egy-egy könyvével.

Az emléklapot Szaka Zsolt elnök vette át.

A rendezvény a kiállítás megtekintésével és kötetlen beszélgetéssel zárult.

A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Maroshévízi Magyar Művelődési Napokon járt a MKH Ipartestület küldöttsége

Maroshévízi Magyar Művelődési Napokon járt a MKH Ipartestület küldöttsége

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület évek óta nagyon jó kapcsolatot ápol a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesülettel. Nem csak a tevékenységünkben sok a kapcsolódási pont, hanem a sorsunkban és a helyi megítélésünkben is.

Évek óta tervezgettük a személyes találkozást, de ez a múlt hétvégéig még nem sikerült a vírushelyzet miatt.

Színvonalas programsorozatra kaptunk meghívót, amellyel végre élni tudtunk. Öröm volt látni, hogy a mai országhatártól légvonalban is 300 kilométerre fekvő városban foggal-körömmel ragaszkodnak a magyar kultúra megőrzéséhez és ápolásához.

Péntek este a Művelődési Házban „A Szent Anna-tó legendája” címmel egy érdekes árnyjátékkal indult a programsorozat (játék a hang- és fényhullámokon).

Szombaton a római katolikus templomban egy ökumenikus igeliturgiát követően a meghívott delegációk magukhoz vették a szervezők által készíttetett koszorúikat, majd főhajtással tisztelegtek Urmánczy Nándor szobránál. Ezt követően ünnepélyes keretek között elhelyezték a templomkertben található Urmánczy család sírboltjánál a koszorúkat.

A templomkert szomszédságában található Közösségi Házban az ünnepi beszédet mondott Dr. Sáska Zoltán Attila (Magyarország Bukaresti Nagykövetségének a diplomatája), Barti Tihamér (Hargita megye tanácsának az alelnöke) és Fráter Olivér történész (a Nemzetstratégiai Kutatóintézet volt elnökhelyettese).

Könyvbemutatók, előadások:

  • Dénes Géza: Életképek, emlékképek
  • Dr. Székely András Bertalan: Istennel a Hazáért (Keresztyén és nemzeti megszólalások) és Kárpáton innen, tengeren túl
  • Török Zoltán: A remete (kisregény)
  • Fráter Olivér: A keresdi Bethlen-kastély felújítása
  • Segyevy Dániel: Térképművek Trianon árnyékában
  • Komári János: Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron

Az állófogadás után a felújításra váró Urmánczy-kastélyban egy fiatal tehetség, Bajkó Ramóna Regina festménykiállítását tekinthették meg a résztvevők és egyúttal a kastély történetével is megismerkedhettek az érdeklődők.

Esti programként a Székely Góbék kabaré előadása alapozta meg a báli hangulatot.

Vasárnap az Urmánczy strand kertjében a gyergyóremetei fúvószenekar előadásával kísért főzőversennyel zárult a program. Sajnos azelőző napokban kegyes időjárás elmúlt, igy a vasárnap délelőtti programok egy része elmaradt.

Maroshévíz látnivalói között megtalálhatók a magyar történelem emlékei, de ezeket sajnos lassan háttérbe szorítják a román kultúra és hagyományok ápolására létrehozott emlékhelyek. Csodálatos fekvésű fürdőváros a tengerszint felett 650 méterrel és rengeteg természeti látnivalóval. Itt található egy panorámás hegyoldalban Románia leghosszabb bobpályája és a város peremén a csodálatos, mindig megújuló Termál-vízesés.

Köszönjük szépen Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tagjainak a meghívást és a csodálatos vendéglátást! Külön köszönjük Czirják Károlynak a település bemutatását és feleségének, Csillának a különleges ételeket, süteményeket!

Egy nagyszerű (már tíz éve hagyományos) programot szerveztek olyan környezetben, ahol magyarként nehéz érvényesülni.

Kitartást kívánunk nekik ehhez a munkához és köszönjük, hogy nem hagyják veszni a magyar hagyományokat Hargitában!

Írta: Szaka Zsolt

Fotók: Dr. Urmánczy Nándor Egyesület, MKH Ipartestület – Szaka Zsolt