Browsed by
Kategória: Uncategorized

Mécseseket gyújtottak Marcaliban az első világháború befejezésének évfordulóján az áldozatok emlékére

Mécseseket gyújtottak Marcaliban az első világháború befejezésének évfordulóján az áldozatok emlékére

2021. november 11-én, csütörtökön 15.30-kor mécsesek gyújtásával és főhajtással tisztelegtek – a koronavírus-járvány miatt csak néhányan – Marcaliban, a Hősök terén lévő első világháborús emlékműnél a „Nagy háború” befejezésének 103. évfordulóján.

A civil szervezetek részéről Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke, valamint Forgó Ferenc, az egyesület hadtörténeti kutatója, továbbá Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának elnöke voltak jelen és emlékeztek meg csendben a világháború hazai, somogyi és marcali hőseiről, áldozatairól.

Írta: MKH. Ipartestület

Fényképek: Szaka Hunor

Megemlékezés, könyvbemutató, fáklyás felvonulás a nemzeti ünnep alkalmából

Megemlékezés, könyvbemutató, fáklyás felvonulás a nemzeti ünnep alkalmából

2021. október 22-én, pénteken 19 órától könyvbemutatóval egybekötött megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az egyházközség közösségi házában (X-ház, Dózsa Gy. u. 3.). A megjelenteket Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi elnöke köszöntötte, majd a Himnusz eléneklése után a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar egy hazafias énekkel kezdte az ünnepi műsort. Ezután Juhász Sándor tolmácsolásában elhangzott Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című verse. Majd Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke mondott beszédet. Kihangsúlyozta, hogy emlékezni és emlékeztetni kell ’56 hőseire, áldozataira, de kiemelte, az akkori elnyomó hatalom milyen módszerekkel és kegyetlenséggel lépett fel a megtorlások idején, nem beszélve az 1950-es évek beszolgáltatási rendszeréről.

A rendezvény ezután Jáki Zoltán: Összetartozunk című kötetének bemutatójával folytatódott, melyet az Ipartestület pályázati forrásból jelentetett meg. A kötetről és a Szerzőről elsőként Kiss Kálmán főszerkesztő beszélt a hallgatóságnak. Majd Jáki Zoltán a könyv tartalmáról szólt az egybegyűlteknek. Elmondta, hogy ez a kiadvány immár a negyedik a sorban, melyet személyes tapasztalatai alapján írt és a következő gondolatokkal vezetett be: „Amióta egyenruhát öltöttem a honvédségnél, olyan összetartozó bajtársiasságot tapasztaltam a rendőrség részéről, amit elhallgatni bűn lett volna. A történetek, amelyek a távoli múltból feltörték belőlem, ma is mélyen élnek bennem. Szolgálati szabályzataink előírtak dolgokat, együttműködést, mint társfegyveres testületek közötti összetartozást, de az túl hivatalos volt. Amikről írtam, azok őszinte, emberi tetteket mutatnak be, amelyek szívből jöttek. Leírtam egy-kettőt, hogy az olvasók lássák, ami a szabályzatokban nincs leírva, az az igazi. Tudom, sok tiszttársam írhatott volna ilyen történeteket, mint én. Azért is írtam le őket, mert tudom nem csak velem történtek meg a történetek. Köszönet érte a rendőreinknek. Ez a szó, hogy összetartozunk, továbbgondolásra késztetett. Arra, hogy összetartozunk ezen a magyar földön és határainkon túl is. Akiknek Trianon gyásza – győzelem is! Összetartozásunk győzelme. Akiknek szíve máshogy dobban, ha magyar zászlót lát lengeni bárhol a világon. Összetart bennünket őseink vére, verejtéke, az a sok-sok áldozat, lemondás, amit értünk tettek. Nemzeti imánkat, ha énekeljük. Tisztán, vagy hamisan, lágyan vagy úgy, hogy megszakadt a szívünk a boldogságtól – olyan erősen –, de együtt mondjuk – Isten áldd meg a magyart. A könyvborítón egy kereszt látható. Emlékeztetve arra, hogy mérhetetlen szeretetből halt meg értünk a Megváltó. Az örök élet reményét látjuk benne. A bilincs, nem a rendőrség kényszerítő eszközére utal, hanem az összetartozás erejére. A nemzeti színű zászló is üzen. Ez alatt a zászló alatt harcoltak őseink, hőseink. Vívtak és vesztettek a szabadságért harcokat. És a magyar zászló csak a miénk! Hős olimpikonjaink könnyein át, velük sírunk mi is, amikor a világ előtt felkúszik a magasba. Hiába a több ezer kilométer – együtt vagyunk.” Jáki Zoltán legújabb kötetét a bajtársi találkozókon elhangzott beszélgetések ihlették. Tartalmát tekintve leírja tapasztalatait, benyomásait például a helyszínelésekről, katonai ügyészségi emlékeiről, továbbá hétköznapi emberként pedig a könyvbemutatók élményit eleveníti fel. Munkájában jobbára csak különböző gondolatokat vet fel, egyértelmű választ azonban nem ad, mivel ezzel elgondolkodtatásra és önálló véleményalkotásra ösztönzi az olvasóit. A könyv tömör, de egyértelmű címe egy nagyon fontos társadalmi kérdésre, a magyarok összetartozására utal. A Szerző az összetartozásról meg van győződve, annak ellenére is, hogy külön utas a magyar múlt és a széthúzás is sajnos jellemző a kis közösségünkre. Ehhez különböző példákat is felhoz: elég csak 1956-ra gondolni, de a vörös iszap, árvizek és egyéb természeti katasztrófák is bizonyítják, hogy a nemzet – bizonyos esetekben, helyzetekben – képes együtt gondolkodni, tenni embertársaiért, a bajban lévőkért.

A könyvbemutatót végül Szaka Zsolt ipartestületi elnök gondolatai zárták, aki jó szívvel ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az új kiadványt. Ezt követően ismét a Fény Gyermekei Zenekar adott elő egy újabb témához illő dalt, majd a Szerző kérés szerint dedikálta az új kötetét.

A rendezvény utolsó részében fáklyás felvonulást is tartottak. A menet az X-házból a Kátyó-patak hídján át a Széchenyi utcán keresztül egészen a Hősök teréig haladt, ahol egy rövid beszédet mondott Huszti Gábor, aki ismét csak az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint emlékeztette a jelenlévőket a hősökre és áldozatokra, köztük a marcaliakra is. Majd Ságvári Róbert gitáron – meglepetésként, illetve ráadásként – előadott még egy hazafias éneket is. Ezt követően Huszti Gábor közgyűlési alelnök, Szaka Zsolt és Kiss Kálmán egyesületi elnökök koszorút helyeztek el az 1956-os emlékműnél, majd a résztvevők is mécseseket gyújtottak, és főhajtással tisztelegtek. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

A tartalmas rendezvényt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja közösen szervezte. A programot Göntérné dr. Gyirán Szilvia, a Somogy Megyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatal hivatalvezetője is megtisztelte jelenlétével. Rajta kívül egykori katonatisztek, rendőrök és éneklődők is szép számmal eljöttek, akik Jáki Zoltán írásait, továbbá katonai tevékenységét, vagy éppen nyugdíjasként karitatív munkásságát már jól ismerik.

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán

Aradi vértanúk emléknapja Marcaliban, az Iparosházban

Aradi vértanúk emléknapja Marcaliban, az Iparosházban

2021. október 6-án, szerdán 18 órakor a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában is megemlékezést tartottak az Aradi vértanúk emléknapja alkalmából.

A megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte, majd bevezető gondolatai után egy zenés-verses összeállítás következett azokról a hősökről, akik életüket adták Magyarország függetlenségéért, jóllehet közülük többen nem is magyar származásúak voltak.

Majd megemlékező beszédet Móring József Attila országgyűlési képviselő mondott, aki többek között a tisztelet és a tisztelgés valós megnyilvánulására, valamint a hazaszeretet fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ezt követően Juhász Sándor tolmácsolásában elhangozott Damjanich János búcsúlevele.

A megemlékezés ezután az udvari emlékműnél folytatódott, ahol Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke; valamint Molnár Ágnes, helyi KDNP elnök, önkormányzati képviselő és Szila László ipartestületi tag helyezték el koszorúikat. Végül a jelenlévő mécsesek gyújtásával rótták le kegyeletüket a vértanúk emléke előtt.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Történelmi séta Marcaliban, az Aradi vértanúkért

Történelmi séta Marcaliban, az Aradi vértanúkért

2021. október 6-án, szerdán 16 órakor az Európa-parkban, kis megemlékezéssel kezdődött a „Történelmi séta az aradi vértanúkért”, melyet ötödik alkalommal szervezett meg a Honvéd Nyugállományúak Klubja.

Elsőként a zenepavilon szomszédságában lévő honvéd kopjafánál gyűltek össze a résztvevők, ahol Huszár Géza nyugállományú őrnagy köszöntötte a jelenlévőket és beszélt az 1848-49-es szabadságharcról és a megtorlásról. Ezt követően koszorút és mécseseket helyeztek el a vértanúk emlékére.

Majd ezután indult a történelmi séta a város 1848-as emlékhelyeit körbejárva. A menet elsőként a felújítás alatt lévő bíróság épületéhez vonult, ahol Noszlopy Gáspár emléktáblája található. Majd a plébániatemplomnál, a nemzetőrök emléktáblájánál hosszabb időt töltöttek. Ezután a kórház parkban, Tóth Ágoston Rafael honvédezredes, hadmérnök szobránál Tóth Mihály nyugállományú őrnagy beszélt a marcali születésű, valamint a modern magyar katonai térképészet úttörőjének életéről. Végül a Noszlopy szobornál fejeződött be a megemlékező séta Huszár Géza záró és köszönő gondolataival, s emlékeztetett a kivégzett aradi vértanúkra, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a magyar szabadságért.

A felállványozott bíróság kivételével mindenhol koszorúkat helyeztek el és mécseseket gyújtottak a vértanúk emlékére, illetve hosszabb-rövidebb előadást hallgathattak meg a jelenlévők a marcali vonatkozású személyekről, illetve katonai eseményekről is.

A történelmi sétán – a Honvéd Nyugállományúak Klubjának tagjain és a meghívottakon kívül – részt vett még Bereczk Balázs alpolgármester, valamint az idén először a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület képviseletében Forgó Ferenc, egyesületi tag és Kiss Kálmán alelnök is.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Névadó: Az Ipartestület egykori elnökéről nevezték el a Szakképző iskolát

Névadó: Az Ipartestület egykori elnökéről nevezték el a Szakképző iskolát

2021. október 1-én, pénteken 10 órától névadó ünnepséget tartottak a Siófoki SZC Marcali Szakképző Iskolában, ugyanis Hikman Béla (1887-1958) műlakatos mester, a Marcali Ipartestület egykori elnökének nevét vette fel az intézmény.

A meghívott vendégeket elsőként Kerner Krisztina igazgatónő köszöntötte. Majd pedig Huszár Mihály történész-muzeológus foglalta össze Hikman Béla változatos életét. Ezt követően Bereczk Balázs marcali alpolgármester a szakképzés helyi fontosságát, míg Móring József Attila országgyűlési képviselő a jó szakember-képzés jövőjét hangsúlyozta beszédében; valamint Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja, pedig az oktatási minőség szerepét emelte ki, melyek a térség munkahelyeinek utánpótlását szolgálják. Végül a Hikman család képviseletében, a névadó unokája Szabó Béla festőművész, nyugalmazott művésztanár beszélt még, aki régi fényképekre és különböző iratokra hivatkozva idézte fel a család történetét.

Az ünnepségen jelen volt Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület jelenlegi elnöke, valamint meghívták még a szakképző iskola nyugdíjas pedagógusait, a város oktatási intézményeinek és a nagyobb ipari üzemeinek vezetőit.

Az intézmény főbejáratánál különféle tablókat helyeztek el, melyeken a műlakatosmester életútja mellett az iskola története is olvasható. Az épület homlokzatán pedig az új felirat hirdeti a névváltozást és a Szakképzési Centrum logója mellé felkerült a Hikman családra utaló sárkányos címer is.

Fotók: Szaka Zsolt

Huszár Mihály marcali történész: Hikman Béla életútja

Hikman Béla 1887. március 24-én született a Somogy vármegyei Szabás községben. Apja, Hikman Károly (1832-1891), édesanyja Farkas Katalin (1853-1944) volt. Négy éves korában testvéreivel félárvák lettek. Egy gondoskodó nagybácsi 1899-ben inasnak adta a marcali Kőszeghy József lakatosmesterhez. 1905-ben „szabadult fel”, majd 1914-ig Esztergomban és Budapesten neves műhelyekben dolgozott, például Árkai Sándornál, Teichner Ádámnál és Jungfer Gyulánál. „Ahány szakmád van, annyi embert érsz!” – vallotta egész életében a régi igazságot. A komoly fizikai erőkifejtést igénylő lakatosmunka mellett esti tanfolyamokon továbbképezte magát. Az első világháború idején a ferencvárosi fegyvergyárba vezényelték szakmunkára. 1921-ben üzletet nyitott előbb a Ráday utcában, majd a Ferenc körúton, ahol galvanoplasztikai domborműveket készítő műlakatosként hirdette magát.
1922-ben visszaköltözött Marcaliba, és műlakatosműhelyt nyitott az Erzsébet, ma Petőfi utca 11. szám alatt. Házasságot kötött Simon Annával (1891-1965), akinek Ilona nevű lányát nevére vette. A későbbiekben Szabó Nándor gombai kántor-tanító lett a veje. Hikman Béla unokái: Béla, Miklós és Nándor.


Első névjegykártyáján 1923-ban ez állt: „Hikman Béla mű és épület lakatos. Mechanikus és Elektrotechnikai, gazdasági gépműhelye. Marczali”. A Csomós Gergely építőmester által kivitelezett háza 1932-ben nyerte el végleges formáját. Kovácsoltvas kapuját, „sárkányos cégérét” saját tervei alapján készítette el.
Iparos társai 1925-ben megválasztották a Marcali Járási Ipartestület elnökének, amely tisztséget 15 éven át töltötte be. Ezért az odaadó munkájáért 1937-ben, az Ipartestületek Országos Szövetségének kongresszusa elismerő oklevéllel jutalmazta. 1929-ben a Marcali Ipartestület elnökévé, majd 1931-ben Marcali nagyközség bírójává választották. Hikman Béla a harmincas évek közepén, az utcafronton üzlettel bővítette házát, ahol lakásvilágítási, vízvezeték-szerelési és fürdőszobai cikkek mellett elsőként árult és javított kerékpárt. Két-három segéd mindig dolgozott nála, de a nagyobb megrendelésekhez több kisegítő munkaerőt is alkalmazott. Mint ipartestületi vezető a tanoncképzés rendszerébe is bekapcsolódott. A Hikman-cég létesített először villanyvilágítást Marcaliban. Hikman Béla 1945-től a kisgazda pártot képviselte a helyi Nemzeti Bizottságban.

1948-ban, a „fordulat évében” Marcaliban is megkezdődött a község iparos-társadalmának tudatos felszámolása, a polgári intézmények és a paraszti földtulajdon megszüntetése, az erőszakos kollektivizálás. Elkészítették a „kulák listát”, amelyen Hikman Béla az „ipari kulákok” sorában szerepelt, és bevonták az iparengedélyét. A pártbizottság első titkára, rendőri segédlettel néhány nap múlva államosította a műhelyt, a lakóházat és 1952-ben a balatonmáriai nyaralót is. A család bérlőként bent maradhatott a saját házában. Hikman Béla munkát keresve az egyik marcali laktanyában lett fegyvermester, de pártutasításra hamarosan eltávolították. A családja érdekében illegálisan tudott csak munkát vállalni: a konyhaasztal szélén varrógépeket és lámpákat javított. Rendszeresen feljelentették és megbüntették „kontárkodás” címén.
1956 nyarán kikezdhetetlennek látszó egészsége megrendült. Mivel állása, iparengedélye nem volt, egészségügyi ellátásra sem volt jogosult, bár több évtizeden át fizette az OTI betegbiztosítást. A már súlyos állapotban fekvő lakatosmestert családja nagy gonddal és odaadással ápolta, de 1958. május 29-én meghalt. Síremléke Marcaliban, a központi temetőben áll.
Hikman Béla mestermunkái a város számos épületén ma is megtalálhatóak: az egykori lakóházán, a Városházán, a Noszlopy iskola és a Járásbíróság épületein. 1938-ban ajándékként készítette a római kat. plébániatemplom domborműves, ezüstözött tabernákulum ajtaját.
A Marcali Múzeumban őrizzük műhelyének berendezését és a sárkányos cégérét. A család tulajdonában galvanoplasztikák, vörösréz borítású lakberendezési tárgyak találhatóak. Hikman Béla iparművészeti munkáit és unokája, Szabó Béla festőművész, művészeti gimnáziumi tanár alkotásait közös kiállítás keretében mutattuk be Marcaliban, és az ország további négy településén – köztük a fővárosban – 2012-2016 között.

Forrás: https://www.marcali.hu/index.php/elet-a-varosban/marcali-naplo/marcali-naplo-cikkek/marcali-napl%C3%B3-2018-01-sz%C3%A1m/v%C3%A1rost%C3%B6rt%C3%A9neti-portr%C3%A9-hikman-b%C3%A9la-m%C5%B1lakatosmester