Browsed by
Month: 2019 május

Hősök Napja 2019. Marcali

Hősök Napja 2019. Marcali

Május 26-án, vasárnap a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület tagjai is megemlékeztek a háborúkban elesett hősökről és áldozatokról a Marcali Hősök terén.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a teleülések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt. Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén a Millenniumi emlékmű előtt. A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.” (Forrás: Wikipédia)

Az ünnepi beszédet Héger György nyugállományú őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke mondta el.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület nevében Szaka Zsolt elnök és Forgó Ferenc egyesületi tag koszorúzott.

Az ünnepségen közreműködött a Honvéd Hagyományőrzők Egyesületének Zala Megyei Szervezete, a Marcali Bajtársi Dalárda, és a Balaton M&K Fúvószenekar.

Írta: Szaka Zsolt

Fotók: Kiss Kálmán

Két keréken az Ipartestületnél is

Két keréken az Ipartestületnél is

Május 25-én, szombaton – most már hagyományosan – a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület gyönyörűen parkosított udvarán volt a „Két keréken a város” egyik állomáshelye.

Őshonos háziállatainkkal kapcsolatos feladatot kellet a résztvevőknek megoldani. A versenyzők meglepően tájékozottak voltak a témában.

Gratulálunk a szervezőknek a remek lebonyolításhoz és a csapatoknak a sikeres szerepléshez! Mindenki nyert, hiszen sikerült egy kellemes délelőttöt jó társaságban tölteniük és rengeteg új ismeretet sajátíthattak el.

Írta és fotók: Szaka Zsolt

Dr. Papp Lajos: Szívvel-lélekkel Marcaliban

Dr. Papp Lajos: Szívvel-lélekkel Marcaliban

2019. május 20-án, hétfőn 18 órától dr. Papp Lajos, Széchenyi-díjas szívsebész-professzor „Szívvel-lélekkel Marcaliban” címmel tartott előadást a Művelődési Házban.

A rendkívül sok érdeklődőt vonzó rendezvényt Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Majd dr. Papp Lajos vette át a szót, aki a test és a lélek egységéről beszélt és az ezzel kapcsolatos felelősségünkről. Mint elhangzott: „Dolgunk van a világban, önmagunkért, családjainkért, kereszténységünkért, nemzetünkért!”

A méltán népszerű szívsebész a hitvallását a következő gondolatokkal foglalta össze könyvében: „Életem szolgálat. Szolgálni az embert, szolgálni a betegeket. Teremtőtől kapott hittel, krisztusi szeretet jegyében gyógyítani.

Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalataimat, tudásomat kívánom ötvözni a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Gyógyítani szívvel-lélekkel. Szívet-lelket-testet. Az EGY-etemes embert.”

Az előadás után dr. Papp Lajos dedikálta könyveit.

A rendezvényt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezte a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatásával.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Költészet Napja az iparosházban

Költészet Napja az iparosházban

Április 11-én este különleges élményben volt része annak, aki eljött az Iparos házba a Költészet Napja alkalmából rendezett szavalóversenyre. Ez volt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület által rendezett első szavalóverseny, amit nemcsak marcaliaknak, hanem nevünkhöz híven a környező településeken élőknek is hirdettünk.

Nagyon örültünk, hogy voltak felnőtt és gyermek versenyzők is. Különösen tehetséges emberekkel vagyunk körülvéve, hiszen a nagy költőink szépen elszavalt versei mellett, felnőtt kategóriában ketten saját szerzeményüket adták elő. Nehéz dolga volt a zsűrinek, de hogy őket idézzük: „aki eljött és elszavalta versét az már győztes, mert eljött”.

Rohanó világunkban még fontosabb az, hogy kicsit megálljunk, lecsendesedjünk és a versekre figyeljünk, arra, hogy mit üzen a vers.

Köszönet a zsűrizésért Huszti Gábornak, a Somogy Megyei Közgyűlés Alelnökének, és két kedves tanárnőnek: Lázár Jánosné Kati néninek, és Osváth Anna néninek. Remek munkát végeztek.

A Gyermek kategória legjobbjai:

1. Fehér Barbara, Marcali
2. Móring Botond, Somogyvár
3. Szabó Regina, Marcali

A Felnőtt kategória legjobbjai:

1. Pető Sándorné, Somogysámson
2. Incze László, Somogysámson
3. Hetesi Norbert, Marcali

Gratulálunk mindenkinek!

Írta: Landi Vivien

Fényképek: Kiss Kálmán