Browsed by
Month: 2025 január

2025-ben is mécsest gyújtottak Marcaliban a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján

2025-ben is mécsest gyújtottak Marcaliban a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján

2025. január 27-én hétfőn, pontban 12 órakor, a Széchenyi utcai emléktábláknál megemlékezéssel és mécsesek gyújtásával, valamint néma főhajtással adóztak néhányan a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a Marcaliból elhurcolt izraelita lakosság tragédiája előtt.

A település egykori zsidó lakosságának rövid történetét Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának elnöke idézte fel. Beszédében kiemelte, hogy az első és a második világháborúk időszakára több százra nőtt az itt lakó és dolgozó zsidó lakosság száma, akik az ipar és a kereskedelem mellett, az értelmiségi pályákon is szép számmal képviseltették magukat. Első zsinagógájukat 1852-ben építették a mostani vasbolt helyén, míg a századfordulót követően készült el a második templomuk. Sajnos egyik épület sem maradt fenn. Az utóbbi helyén most a gimnázium épülete található, melyen emléktábla hirdeti az egykori impozáns méretű zsinagógát.

1944. március 19-ét, a német megszállást követően a marcaliak sorsa is megpecsételődött, és több mint 250 személyt először a tabi és barcsi gettókba, majd pedig Auschwitz, Dachau és Mauthausen koncentrációs táboraiba, a végzetükbe szállítottak. Útközben többen öngyilkosságot is elkövettek, tudván, hogy milyen sors vár rájuk. A háború után csak 4 család és 20 egyedülálló izraelita személy tért haza. A pontos statisztikai adatokat dr. Huszár Mihály történész-főmuzeológus egészítette ki néhány gondolat kíséretében.

Marcaliban 2012-ben készültek el ezek az emléktáblák, melyeket a szomszédos – közben lebontásra került – lakóházakban élt zsidó családok emlékére állítottak, és egy nagyszabású rendezvény keretében adtak át. Azóta csak kisebb megemlékezéseket, gyertyagyújtásokat tartanak a helyi civil szervezetek és képviselőik.

Az idei esztendőben, január 27-én a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján, a marcali áldozatok előtt dr. Pozsonyi Márk önkormányzati képviselő; dr. Huszár Mihály történész-főmuzeológus; Huszár Géza ny. őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke; Szaka Zsolt, a MKH Ipartestület elnöke; valamint Horváth Zsolt László titkár és Kiss Kálmán, a KÉSZ Marcali Csoport elnöke hajtott fejet és gyújtott mécsest a jelenlévőkkel együtt.

A megemlékezést a MKH Ipartestület, valamint a KÉSZ helyi csoportja szervezte a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával.

Írta: MKH Ipartestület/KÉSZ Marcali Csoport/Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán

A doni áttörés 82. évfordulóján szentmisével és gyertyagyújtással emlékeztek a hősökre és áldozatokra

A doni áttörés 82. évfordulóján szentmisével és gyertyagyújtással emlékeztek a hősökre és áldozatokra

2025. január 12-én, vasárnap a doni áttörés 82. évfordulóján Marcaliban is megemlékezést tartottak a katonahősök és áldozatok emlékére.

A program részeként 9 órakor először ünnepi szentmise kezdődött, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. Az istentiszteleten Balogh Bálint kántor és a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar működött közre.

Majd 10 órától a II. világháborús emlékműnél, a plébániahivatal előtt, a szervezők részéről Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportjának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd pedig rövid bevezetője után átadta a szót Nagy Csaba hadikrónikásnak.

A rendezvény szónoka az egykori kántortanító nagyapja emlékeit idézte fel, aki zászlósként vett részt a Don körüli harcokban, és mondta el, hogy milyen körülmények között éltek akkor a keleti fronton. A leleményes nagyapa képes volt még a szolgálati szabályzat rendelkezéseit is áthágva cselekedni, csak azért, hogy megfelelő élelmet szerezzen a katonáinak. Így például a hadvezetés rendelkezései szerint az élelmezésre levágott marhák fejét selejtnek minősítették, ám ő ezeket parancsszegéssel is megszerezve gulyást készíttetett beosztottjainak, akik élelemmel ezek után már jól el voltak látva. De emberségből is jó példát tudott mutatni. Karácsony éjjelén csak azért váltotta le az őrszemet, hogy a fázó baka melegedni, ünnepelni tudjon társaival a fűtött fedezékben, míg ő a kinti magányában hálát adhatott a Teremtőjének, hogy gondjukat tudta viselni a rábízottaknak.

Nagy Csaba hadikrónikás végül kihangsúlyozta még, hogy az emberiség és köztük a politikusok sajnos a második világháború óta sem tanultak a hibás döntésekből, mert manapság is harcok dúlnak a világban; a szomszédunkban éppen egy értelmetlen testvérháború zajlik, miközben emberek halnak meg nap, mint nap.

Az elhangzott beszéd után elsőként a szervező Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, és a KÉSZ helyi csoportjának elnöke hajtott fejet az emlékműnél, majd a jelenlévőkkel együtt gyújtottak mécseseket a hősök és az áldozatok tiszteletére a 82 éves évforduló alkalmából.

A rendezvényen megjelentek között volt Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés képviselője; dr. Pozsonyi Márk önkormányzati képviselő; Tomanek Ferenc Áron marcali plébános, Gelencsér Róbert világi elnök, és Király Jenő templomatya az egyházközség képviseletében; valamint Huszár Géza ny. őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke; Pomozi Istvánné, a Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesület (MASZÉP) elnöke; a szervezők képviseletében pedig Szaka Zsolt, a MKH Ipartestület elnöke; és Horváth Zsolt László, a KÉSZ Marcali Csoport titkára, továbbá az egyesületek tagjai és a templom hívei.

Írta: KÉSZ Marcali Csoport/Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán

8. hagyományos újévi túra – sejtelmes, ködös tájakon át

8. hagyományos újévi túra – sejtelmes, ködös tájakon át

Ismét újévi kijózanító (zsírégető) túrát szervezett a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, immár nyolcadik alkalommal.


Negyven elszánt természetbarát gyűlt össze a marcali Spar parkolójában Újév délutánján. Néhányan hozták magukkal a szilveszteri őrület után szabadba vágyó négylábú társaikat is.
Remek hangulatban, valóban a tiszta levegőn felfrissülve vágott neki a már összeszokott társaság – szerencsére ismét új tagokkal kiegészülve – a rendhagyó kirándulásnak.


8-9 km gyaloglást terveztünk, többek által ismeretlen tájakon keresztül. Hagyományos újévi túránk célja a Bernát-kút nevű hely volt – és persze az, hogy a résztvevők jókat tudjanak beszélgetni.
Kőszórásos utak, néha kicsit sáros, de gyalogosan jól járható szakaszok vártak ránk és sűrű köd.
Első állomásunk a régi izraelita temető volt, majd innét a nyáron felújított „zöld sáv” turistaúton a volt lőszerraktár déli oldalán haladva az egykori gyakorló lőtér bejáratánál tartottunk egy rövid pihenőt. Innét a városkörnyék legszebb (szerencsére járművel nem járható) horhosán keresztül jutottunk el a Bernát-kúthoz. Nevét feltehetően egy a közelben nemrég még megtalálható kútról és a terület egykori gazdájáról kapta. A kereszteződésben álló hatalmas tölgyfák tiszta időben kilométerekről láthatóak. A turistaúton innét Négyföldespusztára és Gadányba juthatnánk el. A pihenő közben előkerültek a poharak és az alkoholmentes pezsgő, majd az „igazi” is, többen hoztak különböző, házilag készített finomságokat is.


A városba tejfehér ködben, egy kis kerülővel, a lőszerraktár északi oldalán végig haladva érkeztünk vissza. A panoráma a köd miatt elmaradt, viszont a képekből kiderül, hogy így is csodálatosan szép Marcali környéke.


Köszönet jár a résztvevőknek, hogy az ünnepek és a Szilveszter után a mi programunkat választották az otthoni pihenés helyett. Ez is pihenés volt, csak aktívan, jó társaságban.


Békés, boldog és szeretetteljes új esztendőt kívánunk mindenkinek!


Írta: Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, Szaka Zsolt
Képek: Kiss Kálmán, Szaka Zsolt