Trianoni megemlékezés az Iparosházban
2018. június 04-én, hétfőn 16 óra 32 perckor ismét megszólaltak a plébániatemplom harangjai, majd 18 órától a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházánál megemlékezéssel folytatódott a marcali program a nemzeti összetartozás napján.
A trianoni békediktátum aláírásának 98. évfordulóján, az iparosház udvarán a Himnusz eléneklése után Szaka Zsolt elnök köszöntette a jelenlévőket, majd Juhász Gyula: Hősök című versét Juhász Sándor szavalta el. Ezután a Somogy megyei Közgyűlés alelnöke, Huszti Gábor beszélt az egybegyűlteknek Trianon máig ható következményeiről. Ezután az ipartestület nevében Incze Gabriella és Sziva László helyezték el a koszorút az emlékműnél; a szép számban megjelentek pedig mécseseket gyújtottak.
Ezt követően a székházban folytatódott a program, ahol Forgó Ferenc beszélt a hazánkat érintő sorsfordító tragédia előzményeiről. A vetített képes előadáson felelevenítette a korabeli eseményeket, valamint vázolta a békediktátum napjainkig tartó kihatásait.
A nagy érdeklődésre számot tartó megemlékezést a Marcali és Környéke hagyományőrző Ipartestület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja közösen szervezte.
A további programok közül, elsőként szombaton gyalogtúra indul a Kezesfához, nyáron pedig tovább folytatódik a 75 évvel ezelőtti hadtörténelmi előadássorozat a kurszki csatával. Majd az ősz folyamán a centenárium alkalmából, már ismét az első világháborúé lesz a főszerep.
Írta és fotók: Kiss Kálmán
Trianoni emlékműsor – Meghívó 2018
Az I. világháború emlékezete – Honismereti Konferencia Mesztegnyőn
2018. 05. 30-án, szerdán 10 órától a mesztegnyői faluházban került megrendezésre a „Az I. világháború emlékezete” című konferencia és közgyűlés, melyet a Somogy Megyei Honismereti Egyesület szervezett.
A rendezvényen Gálné Jáger Márta, a megyei honismereti egyesület elnöke, Nagy László, Mesztegnyő község polgármestere, valamint Kövesdiné Panyi Antónia, a Faluház vezetője köszöntötte a megjelenteket. Majd Polgár Tamás, a MNL Somogy Megyei Levéltár igazgatója vette át a szót és vezette le a konferenciát.
A programban a következő előadások hangzottak el:
– Nübl János levéltáros, Somogy Megyei Levéltár: „A somogyi hátország az első világháború idején”
– Kiss Kálmán marcali történész (a MKH. Ipartestület alenöke): „Varga József mesztegnyői főhadnagy első világháborús naplója”
– Huszár Mihály történész, Marcali Múzeum: „Marcali katonák az első világháború frontjain”
– Kiss Norbert Péter igazgatóhelyettes, Somogy Megyei Levéltár: „Somogyi kastélysorsok a háború végén”
– dr. Király Lajos nyelvész, főiskolai tanár: „Kétszáz somogyi katonadal az első világháború idejéből”.
Az ebédszünet után a konferencia résztvevői megkoszorúzták Kövesdi Tiborné Gizi néni (1934-2005) emléktábláját, majd a Somogy Megyei Honismereti Egyesület 2017. évi tevékenységéről, gazdálkodásáról és 2018. évi feladatairól számolt be Gálné Jáger Márta elnök asszony. Ezután Kövesdiné Panyi Antónia, a Faluház vezetője mutatta be a jelenlévőknek a rendkívül gazdag mesztegnyői helytörténeti gyűjteményt, illetőleg Panyi Antalné pedig a plébániatemplomot.
Írta: Kiss Kálmán
Fotók: Fekete Géza, Kiss Kálmán
Hősök napi megemlékezés Marcaliban
2018. május 27-én, május utolsó vasárnapján 10 órakor Marcaliban is Hősök napi megemlékezést tartottak a Hősök terén lévő első világháborús emlékműnél.
Az idei esztendőben ünnepi beszédet Mészáros Károly őrnagy, az MH. Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Érdekvédelmi Részlegvezetője mondott, aki az emléknap megalapításának körülményeit és a katonai hagyományápolás fontosságára hívta fel a figyelmet. Felszólalásában külön kitért arra is, hogy a városban a Bajtársi Egyesület és Honvéd Nyugállományúak Klubja mellett a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület is méltó módon őrzi a katonai múltat. Felelevenítette az első világháborús császári és királyi 44. gyalogezred és a magyar királyi 19. pécsi honvéd gyalogezred történetét. Kiemelte, hogy a soraiban számos egykori marcali katona is küzdött, akik nemcsak a gyalogság, hanem a tüzérség és a műszaki alakulatok hírnevét is öregbítették. Mészáros Károly őrnagy végül a második világháborús szerepvállalással fejezte be mondandóját.
A rendezvényen közreműködött a Balaton M. & K. Fúvószenekar, miközben az önkormányzat, az intézmények, a Marcali Római Katolikus Egyházközség, valamint a pártok és civil szervezetek képviselői is elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A Somogy Megyei Közgyűlés képviseletében Huszti Gábor alelnök, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület részéről pedig Szaka Zsolt elnök és Kiss Kálmán alelnök hajtott fejet a hősök és áldozatok előtt.
Írta: Kiss Kálmán