Az Ipartestület is részt vett a történelmi sétán, az Aradi vértanúkért
2022. október 6-án, csütörtökön 16 órakor megemlékezéssel kezdődött a „Történelmi séta az aradi vértanúkért”, melyet immár hatodik alkalommal szervezett meg a Honvéd Nyugállományúak Klubja.
A résztvevők elsőként az Európa-parkban, a zenepavilon szomszédságában lévő honvéd kopjafánál gyűltek össze, ahol Huszár Géza nyugállományú őrnagy, a klub elnöke köszöntötte a jelenlévőket és beszélt az 1848-49-es szabadságharcról és az Aradon kivégzett 13 tábornokról, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök hasonló sorsáról. Ezután koszorút és mécseseket helyeztek el a vértanúk emléke előtt tisztelegve a jelenlévő egyesületek képviselői.
Majd ezután kezdődött a történelmi séta a város 1848-as emlékhelyeit érintve. A menet elsőként a Noszlopy Gáspár szobrot kereste fel, a róla elnevezett iskola udvarán, ahol Huszár Géza beszélt a hős vezér életéről. Ezt követően a kórházparkban, a marcali születésű Tóth Ágoston Rafael honvédezredes, hadmérnök szobránál Tóth Mihály nyugállományú őrnagy adott ismertetőt a modern magyar katonai térképészet megalapítójának életéről. Ezután a bíróság épületénél lévő Noszlopy Gáspár emléktáblájához vonult a csapat, ahol Huszár Géza osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Végül a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom északi falán lévő emléktáblánál fejeződött be a séta, ahol Kiss Kálmán történész, az ipartestület alelnöke tartott rövid előadást a marcali nemzetőrökről.
A felkeresett helyszínek mindegyikén Huszár Géza, a Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke koszorúzott és gyújtott mécsest a vértanúk emlékére.
Az aradi történelmi sétán – a Honvéd Nyugállományúak Klubjának tagjain és a meghívottakon kívül – a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület is képviseltette magát immár második alkalommal. A megemlékezésen Forgó Ferenc, egyesületi tag és Kiss Kálmán alelnök is tevékenyen részt vettek, illetve hajtottak fejet és mécsesek gyújtásával tisztelegtek a kivégzettek, a hősök emléke előtt.
Írta és fotók: Kiss Kálmán