A kommunizmus áldozatainak emléknapja Marcaliban
2018. február 25-én, Marcaliban, a Hősök terén 10 órakor – a hideg időjárásra való tekintettel – csak egy rövid program keretében emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja, valamint a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében főhajtással és gyertyagyújtással tisztelegtek a mártírok emléke előtt.
A megjelenteket Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke köszöntötte. Majd a Himnusz eléneklése után Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke tartott ünnepi beszédet. A szónok mondandójában kihangsúlyozta a kommunista diktatúra szörnyűségeit és felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy sohasem szabad elfelejteni ezeket a szomorú eseményeket, melyek annyi áldozatot követeltek a világtól és Magyarországtól is.
A megemlékezésen Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános, Móring József Attila országgyűlési képviselő és Kis-Dörnyei László alpolgármester is részt vett. A szervező civil szervezetek tagjai és a jelenlévők végül, az 1956-os emlékműnél, mécsesek meggyújtásával rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.
Írta és fotók: Kiss Kálmán
One thought on “A kommunizmus áldozatainak emléknapja Marcaliban”
Sajtómegjelenés:
http://www.marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/37676-megemlekezes-es-gyertyagyujtas
http://tavitv.hu/2018/02/26/a-kommunizmus-aldozatainak-emleknapja-marcaliban/
http://kisbalatonline.hu/hirek/1079-a-kommunizmus-aldozatainak-emleknapja-marcaliban