Az Ipartestület is képviseltette magát az idei Történelmi sétán, az Aradi vértanúkért

Az Ipartestület is képviseltette magát az idei Történelmi sétán, az Aradi vértanúkért

2023. október 6-án, pénteken 16 órakor kezdődött a „Történelmi séta az aradi vértanúkért”, melyet immár hetedik alkalommal szervezett meg a Honvéd Nyugállományúak Klubja.

A résztvevők most is – a korábbi hagyományoknak megfelelően – az Európa-parkban, a zenepavilon szomszédságában lévő honvéd kopjafánál gyűltek össze, ahol Huszár Géza nyugállományú őrnagy, a klub elnöke köszöntötte a jelenlévőket és beszélt a vértanúhalált halt katonák hazaszeretetéről, hazafiasságáról, valamint példaértékű életükről, amit a magyar hazáért, a nemzeti függetlenségért áldoztak fel. Katonadalokkal a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája működött közre. Ezután az egyesület képviselői koszorút és mécseseket helyeztek el a vértanúk emléke előtt tisztelegve. A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület képviseletében Forgó Ferenc, egyesületi tag és Kiss Kálmán alelnök gyújtottak mécsest és főhajtás kíséretében helyezték el a kopjafánál.

Majd ezután indult el a történelmi séta a város 1848-as emlékhelyeit érintve. A menet elsőként a Noszlopy Gáspár szobrot kereste fel, ahol Huszár Géza osztotta meg gondolatait. Ezt követően a kórházparkban, a marcali születésű Tóth Ágoston Rafael honvédezredes, hadmérnök szobránál Tóth Mihály ny. őrnagy beszélt a modern magyar katonai térképészet megalapítójának életéről. Ezután a bíróság épületénél lévő Noszlopy emléktáblánál ismét Huszár Géza szónokolt és koszorúzott. Végezetül a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom északi falán lévő emléktáblánál Kiss Kálmán történész, a MKH Ipartestület alelnöke tartott rövid előadást a marcali nemzetőrökről.

Az idei évben is sikeresen megszervezett aradi történelmi sétán – a Honvéd Nyugállományúak Klubjának tagjain és a meghívottakon kívül – a MKH Ipartestület már a harmadik alkalommal képviseltette magát. A rendezvényen Forgó Ferenc, egyesületi tag és Kiss Kálmán alelnök is tevékenyen részt vettek, illetve fejet hajtottak és mécsesek gyújtásával tisztelegtek a kivégzettek: a hősök és áldozatok emléke előtt.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .