Útjelzésfestés 1. – Turistautak felújítása Marcali környékén

Útjelzésfestés 1. – Turistautak felújítása Marcali környékén

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával 20.7 km gyalogos turistaútvonal felújítását vállalta. Szakaszonként mutatjuk be a felújított útvonalakat. A legrövidebbel kezdjük.

A zöld háromszög jelzés (0,9 km) a Fürdő alatt, a Szent János-árok hídjától indul a „zöld +” jelzésből elágazva, és a Berzsenyi-obeliszk a végállomás.

A Boldog Gizella utca (még mindig) szórt köves útján a rejtélyes módon épülő és omladozó Gyógyszálló és a Fürdő között jutunk el a Rózsa utca végéhez. Itt balra kanyarodva elénk tárul a szőlőhegy egyik legszebb része, rálátással a Forgách-pincére. Rövid kaptató után jobbra kanyarodva egy viszonylag sűrün lakott és gondozott (meglepő módon a helyi szokásoktól eltérően még utcanévvel nem elátott) zártkerti szakasz után ismét balra fordulva egy újabb meredek út után jutunk el az emlékhelyhez. Innét már nem vezet tovább turistaút.

A Barátok szőlőjében (Gombai-hegy, kisgombai Alsó Öreg-hegy), a Rózsa utcától nyugatra található a Berzsenyi obeliszk. Itt volt Berzsenyi Dániel szőlőbirtoka (22 hold szőlő).

Berzsenyi Dániel a szüretek idejét minden évben a kisgombai szőlőjében töltötte, ahol szép pincehajléka, présháza volt.

Az obeliszken két évszám áll: 1776-1836, a költő születésének és halálának dátuma.

A szakasz felújításában kitartó munkájával közreműködött: Káplár Veronika és Incze Zoltán. Köszönjük a munkájukat!

Útjelző vezető: Szaka Zsolt

Írta és fotók: Szaka Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .