Browsed by
Day: 2023.01.20.

A doni áttörés 80. évfordulóján ünnepi szentmisével és mécsesekkel emlékeztek Marcaliban is

A doni áttörés 80. évfordulóján ünnepi szentmisével és mécsesekkel emlékeztek Marcaliban is

2023. január 13-án, pénteken 17 órakor ünnepi szentmise kezdődött a doni áttörés 80. évfordulója alkalmából a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban, melynek keretén belül emlékeztek a magyar, a somogyi, illetve a marcali és környékbeli hősökre, valamint az áldozatokra.

A második világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófáját a 2. honvéd hadsereg szenvedte el a „Don-kanyarban”. Ugyanis 1943 januárjában elsöprő erejű általános támadást indított a szovjet Vörös Hadsereg a magyar arcvonal ellen. A katonák bátran küzdöttek ugyan, de nemcsak az ellenség, hanem a rendkívül hideg időjárással is meg kellett küzdeniük. A vereség nagyságát jól jellemzi, hogy – ugyan az elesettek és fogságba esettek pontos számát még ma sem tudják pontosan megállapítani a történészek – de a becslések szerint több mint 40 ezren vesztették életüket, 70 ezer katona pedig fogságba került, akik közül később további tízezrek haltak meg különböző fogolytáborokban az embertelen körülmények következtében. Somogy megyéből megközelítőleg 15 ezer főt soroztak be és vettek be a doni harcokban, miközben a veszteségük 6-7 ezer főre tehető a sebesültekkel együtt.

A marcali megemlékező istentiszteletet – Kiss Iván c. prépost-plébános betegsége miatt – Galambos Ferenc mesztegnyői plébános celebrálta. Közreműködött a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar, valamint Juhász Sándor, aki Ady Endre: Imádság háború után című versét szavalta el.

A mise után a résztvevők mécsesekkel a Boldog II. János Pál pápa téren, a Római Katolikus Plébániahivatal előtt álló második világháborús emlékműhöz vonultak ki, ahol a KÉSZ Marcali Csoportjának elnöke, jelen sorok írója, röviden összefoglalta a 80 évvel ezelőtti katonai vereséget. Ezután a jelenlévők fejet hajtottak a hősök és áldozatok emléke előtt, majd gyertyáikat a talapzat körül helyezték el.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke; Miszi Zsuzsanna, és Molnár Ágnes Anna önkormányzati képviselők, akik szintén mécseseket gyújtottak és fejet hajtottak a marcali áldozatok emléke előtt.

A helyi civil szervezetek részéről pedig az elnökök: Huszár Géza nyugállományú őrnagy, a Honvéd Nyugállományúak Klubja; Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület; Pomozi Istvánné, a Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesületet (MASZÉP); továbbá Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja képviseletében tisztelegtek és helyezték el mécseseiket a résztvevő tagtársaikkal együtt. Tisztelet a hősöknek és az áldozatoknak!

Az emlékünnepséget a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, valamint a KÉSZ Marcali Csoportja közösen szervezte.

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán