Tavaszias időjárás, napsütés – Hagyományos újévi túra
Ismét újévi kijózanító túrát szervezett a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, immár hatodik alkalommal.
A szervezők is meglepődtek, amikor közel félszáz elszánt természetbarát gyűlt össze a Noszlopy iskola előtt Újév délutánján. És végig velünk volt Wifi (talán így helyes a neve…), a kutyus .
Remek hangulatban, valóban a tiszta levegőn felfrissülve vágott neki a már összeszokott társaság – szerencsére új tagokkal kiegészülve – a rendhagyó kirándulásnak.
Hagyományos újévi túránk célja a szépen felújított Bájhober-emlékhely felkeresése volt. Az előzetes bejárás alapján néha sáros, de gyalogosan járható szakaszok vártak ránk.
A Széchenyi utcán át, az Ősz utcán keresztül sétáltunk ki a városból. A Szőlőhegy utca, a Borbarátok útja és a Fenyősor után elhagytuk a kertváros zaját is és egy csodálatos, panorámás szakasz után érkeztünk meg az emlékhelyhez.
„Marcali Horvátkút városrészében, a Hegyháton található Kocsis-birtokon 1925 óta áll a feltámadt Krisztust ábrázoló szobor és az azt védő kovácsoltvas kapuval ellátott szoborfülke. Az északnyugat-somogyi vidéken is egyedülálló alkotást Bájhober Györgyné állíttatta az első világháborúban hősi halált halt fia, Bájhober István emlékére. …. A család a nyíresi dűlőtől délre lévő Bájhober, később Kocsis birtokon élt. Bájhober István az első világháború kitörésekor bevonult és a cs. és kir. 51. gyalogezred népfelkelő katonájaként szolgált….. 1917. július 4-én halt meg. A családja az ő emlékére készítette el ezt a szobrot, amelyet évtizedeken keresztül – amíg az itt álló lakóházban éltek – gondoztak és karbantartottak. Virágos kert vette körül. Miután Kocsis Györgyné Bájhober Anna és családja 1977-ben beköltözött a faluba, a házat és a melléképületet lebontották. Az erdő visszafoglalta a területet, így az emlékhely elhanyagolttá vált…„ (Idézetfoszlányok az emlékhelyen elhelyezett tábláról.)
Az emlékhely felújítását egy önkéntes csapat vállalta és végezte: Dr. Mészáros Géza, Huszár Mihály és Nemes János szervezésében 2020-ban.
Rövid pihenő és egy koccintás után innét már a lehetséges legrövidebb úton indultunk vissza. Elsétáltunk a napelempark elektromos kerítése mellett, majd az Ihász-kereszttől ismét a szőlőhegy kevésbé ismert részein keresztül érkeztünk vissza a városba.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, a tél közepéhez képest túlságosan is. A túra jelentős részén ragyogott a Nap és fokozatosan kerültek le a ruharétegek a résztvevőkről.
8 km gyaloglást terveztünk, a szőlőhegy frekventált, lakott (így jól járható utakkal ellátott) területein és sokak által ismeretlen tájakon keresztül.10 km lett belőle, de ezt a résztvevők már megszokták. ?
Arra a kérdésre, hogy ki járt már ezen az útvonalon, csak néhányan válaszoltak igennel. Még mindig tudtunk újat mutatni Marcalihoz közel…
Köszönet jár a résztvevőknek, hogy az ünnepek és a Szilveszter után a mi programunkat választották az otthoni pihenés helyett.
Ez is pihenés volt, csak aktívan, jó társaságban.
Békés, boldog és szeretetteljes újesztendőt kívánunk mindenkinek!
Írta: Szaka Zsolt
Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán