Nemzeti Tehetség Program Marcaliban. Projektek zárása – több tudományterület és több generáció együtt

Nemzeti Tehetség Program Marcaliban. Projektek zárása – több tudományterület és több generáció együtt

Az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” (NTP-INNOV-21) c. pályázati program részeként egy egész tanéven átívelő komplex, több tudományterületet összekapcsoló projekt zárult le a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, 15 fő, 9-10. évfolyamos tanuló részvételével.

A vírushelyzet miatt az előző tanévről áthúzódó „Robotika a gimnáziumi tanulók műszaki pályaorientációjáért” című projekt szintén a Nemzeti Tehetség Program keretein belül valósulhatott meg (NTP-MTTP-20).

A megjelenteket Kőrösi András, a Marcali berzsenyi Dániel Gimnázium megbízott igazgatója köszöntötte. A rendezvény megnyitása után megköszönte a projektben résztvevő munkatársak és a tanulók munkáját, és röviden ismertette az egész tanéven át tartó Tehetséggondozó Programot.

A rövid összefoglaló után Szaka Zsolt, a pályázati program koordinátoraként egy PPT prezentációban bemutatta az elvégzett feladatokat a tervezéstől a zárásig, illetve a kirándulásokat, majd megköszönte Kőrösi András rengeteg munkáját, segítségét és támogató hozzáállását.

A projekt résztvevői (felnőttek és diákok egyaránt) egy emléklapot kaptak igazgató úrtól, valamint kézhez kapták a pályázat keretein belül megvalósított iskolaújságot, a Berzsenyi-tollat és még néhány apró ajándékot.

Egy rövid videóösszeállítás is készült a legérdekesebb pillanatokból. A képeket, kisvideókat a tanulók készítették, az anyagot Nikula András Bence 10.B osztályos tanuló szerkesztette egy vidám kisfilmmé. A kisfilm megtekintése közben a program mentortanárai meséltek egy-egy érdekes jelenetről.

Tanulóink elsősorban tapasztalás útján szerzett ismereteiket kamatoztatni tudják a mindennapi életben és a továbbtanulásuk során is.

A foglalkozásokat tartó pedagógusok: Havranekné Balogh Andrea, Horváthné Csoszó Gyöngyi és Szaka Zsolt.

A támogatás összege: 2.950.000 Ft

A rendezvényen részt vettek a projektben közreműködő partnerszervezetek vezetői is.

A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát Patkó Imre intézményvezető és Horváth Gabriella intézményvezető-helyettes, a Marcali Hidas Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolát Weinhardt-Kozma Zsófia tagintézményvezető-helyettes, míg a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestületet Kiss Kálmán alelnök képviselte.

A program második felében Bene Gábor ismertette a „Robotika a gimnáziumi tanulók műszaki pályaorientációjáért” című projektet, melynek fő célja a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakma tanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése volt.

A foglalkozások célja volt a tehetséges gimnáziumi tanulók műszaki érdeklődésének felkeltése, digitális, technikai és természettudományos ismeretrendszerük hatékony bővítése, többféle műveltség- és kompetenciaterületet is fejlesztő, több tehetségterületük kibontakoztatását is elősegítő tanórán kívüli tevékenységgel. Ehhez a robotika a legvonzóbb, a mai fiatalokat leginkább motiváló élménytevékenységet jelentő téma. A komplex robotika foglalkozás kooperatív „learn by doing” módszerrel valósult meg a mai diákok igényeihez igazodva.

A támogatás összege: 1.314.000 Ft

A projekt eredményei: a termék kiinduló alapja a Makeblock mBot programozható kisrobot, melyet a kiegészítő csomagok és különleges építőelemek segítségével a résztvevők egyedivé alakítottak, illetve a megcélzott alkalmazás szükségleteihez igazítottak, majd beprogramozták és letesztelték őket.

Az iskola aulájában a robotok interaktív bemutatását követően szerény vendéglátásban részesültek a résztvevők, majd egy kötetlen beszélgetés következett a generációk között.

A meghívott vendégek számára egy jó hangulatú munkaebéddel zárult a nap.

A felnőttkor határán, a pályaválasztáshoz közeledve nagyon fontos, hogy a tanulók tisztában legyenek a saját képességeikkel, legyen megfelelő önbizalmuk, és a lexikális tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek a lehető legtöbb tudományterületről.

A programok a Nemzeti Tehetség Program keretein belül a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter támogatásával valósulhattak meg.

Támogatás összege: 2 950 000 Ft volt.

Partnerszervezetként a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület örömmel vett részt a tartalmas és érdekes programban!

Forrás: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium

Fotók: Kiss Kálmán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .