Szent István szerepe és jelentősége a magyarság megmaradásában – Dr. Papp Lajos szívsebész-professzor előadása Marcaliban
2021. augusztus 16-án, hétfőn 18 órától dr. Papp Lajos szívsebész professzor tartott előadást Szent István szerepe és jelentősége a magyarság megmaradásában címmel a Művelődési ház nagytermében.
Az est házigazdája Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke volt, aki köszöntőjében és bevezetőjében a közelgő államalapítás ünnepét, a Szent István napot méltatta, valamint beszélt a szívsebész Somogy megyei kötődéseiről, illetve arról, hogy Papp Lajos már többször is tartott nagysikerű előadást városunkban.
Majd ezt követően a Széchenyi-díjas professzor vette át a szót, aki a történelmi előzményeket, eseményeket elevenítette fel, miközben korabeli források és szerzők, krónikások fennmaradt leírásinak elemzésével cáfolta azokat a tévtanokat, melyek sajnálatos módon még ma is a történelemtudományban szerepelnek. Ilyen volt például a magyar honfoglalás évfordulója is, amely azért csúszott el egy évet – több mint száz évvel ezelőtt – a millennium idején, mert a tervezett nagyszabású építkezések addigra nem fejeződtek be, s lett végül 895-ből 896. Az előadásában a hunok, magyarok, a kalandozások, a Római Birodalom, az egyházszakadás, továbbá Attila, Szent István és Koppány személye és szerepe is szóba került. Ezen kívül rávilágított az ún. „kitalált középkor” elméletre is. Továbbá beszélt a magyarok hadviseléséről, a 907-es győztes pozsonyi csata jelentőségéről.
Papp Lajos a középkori forrásokra hivatkozva elmondta, hogy a tévhittel ellentétben a magyarok krisztushívők és nem pogányok voltak. Szent István rendeletei pedig a nemzeti összetartozást, a keresztény hitet erősítették például a templomépítések (10 falu építsen egy templomot, ahol vasárnaponként mindenkinek kötelező volt a szentmisén való részvétel), vagy a szentföldi zarándokszállások létrehozásával (a vezeklő főurak itt tértek meg igazán, és lettek a vallás elkötelezett hirdetői, képviselői).
Az előadás végén a professzor úr eddig megjelent könyveiből vásárolni is lehetett, illetve dedikálásra is lehetőség adódott.
A rendezvényt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület és annak elnöke, Szaka Zsolt szervezte. A támogatók a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), a Miniszterelnökség, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt voltak.
Az Államalapítás és Szent István nap alkalmából rendezett ünnepségsorozat következő programja augusztus 20-án, pénteken 17 órakor kezdődik az Iparosháznál, melyre a szervezők minden érdeklődőt hívnak és várnak.
Írta és fotók: Kiss Kálmán