2020. május 31-ére, május utolsó vasárnapjára, éppen Pünkösdre esik a Hősök napja is. Az idei esztendőben, a koronavírus-járvány miatt azonban elmaradtak ezek a nagy, nyilvános rendezvények.

• 

• 

• 

• 

Marcaliban is elmaradt az idei megemlékezés, azonban az önkormányzat, az intézmények, politikai pártok és civil szervezetek is elhelyezték koszorúikat a Hősök terén lévő első világháborús emlékműnél.

• 

• 

• 

• 

A délelőtti órákban a Somogy Megyei Közgyűlés képviseletében Huszti Gábor alelnök is tiszteletét fejezte ki az első és második világháborús emlékműnél. A főhajtáson és koszorúzáson csatlakozott hozzá a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület vezetősége is Szaka Zsolt elnökkel, Szita Róbert tiszteletbeli elnökkel, valamint Kiss Kálmán alelnökkel együtt, aki egyben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportját is képviselte titkári minőségben.

Írta: Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület

Fotók: Bakonyi Anett, Kiss Kálmán

Huszti Gábor alelnök el nem mondott megemlékező beszéde Hősök Napján

Kedves Emlékezők!

Senki sem születik hősnek, de azzá válhat, ha hite, vallása, meggyőződése olyan magasztos célt szolgál, amivel egy közösség, egy nemzet javát akarja. Sajnos a mi történelmünk során sokszor volt szükség hősökre, számtalan alkalommal ki kellett állnunk magyarságunk, nemzetünk, identitásunk érdekében. Őseink, akik hőssé váltak, felvállalták a küzdelmet, mert tudták és érezték, feladatuk, kötelességük fegyvert fogni a hazáért, családjukért, mindazért, amiért dolgoztak. Ma mindezt nehezen fogjuk fel, hiszen mi itt, a mai Magyarországon biztonságban, nyugalomban élünk. Ma már csak könyvek, filmek mesélnek az elmúlt idők hőseiről, ezért az ilyen ünnepi pillanatokban még jobban átérezzük felelősségvállalásuk és áldozatuk súlyát és értékét. Még inkább belénk hasít a felismerés, hogy nekik köszönhetően vagyunk ma itt, nekik köszönhetjük, hogy létezik magyar nemzet. Nem tudjuk őket kárpótolni a veszteségeikért, nem tudjuk már megjutalmazni a bátorságukat. Köszönetünket, hálánkat, tiszteletünket is csak sírjuk felett tudjuk leróni.

• 

Tisztelt Emlékezők!

Ez nem volt mindig így. 1925 és 1944 között Magyarországon, állami ünnepen emlékeztek a hősökre. 1925. május 1-én: március 15. és augusztus 20. mellett nemzeti ünneppé, a Hősök Emlékünnepévé nyilvánították május utolsó vasárnapját. Magyarország 1941-ben belépett az újjáéledő világháborúba, majd 1942-ben elrendelték a hősi halottak nevének felvésését is a hősi emlékművekre. 1945-ben bár szerényen, de még megemlékeztek a hősökről, ám 1946-tól elmaradtak a hivatalos ünnepségek. Magyarországon, e napon 1989-től tartanak ismét hivatalos rendezvényeket, 2001 óta pedig ismét az ünnepek sorába emelkedett. Ez utóbbi tán kissé megkésettnek tűnik, ha azt nézzük, hogy 1990-től sorra avattak hazánkban hősi emlékműveket. Hol különállót, néhol az 1914–1918-as hősök nevei mellé vésték fel az 1939–1945 között elesetteket. Ám nekünk nem csupán róluk kell megemlékeznünk. És jelenleg nem is azokról, akik a rendszerváltás előtt több mint 40 évig és azt követően jó ideig nem tartották fontosnak hőseinket.

Mindenkire emlékeznünk kell, aki áldozatot hozott a magyarságért. S nem csak azokra, akik életüket adták hazájukért, azokra a hétköznapi hősökre is, akik nemzetünk felemelkedéséért tettek, s tesznek nap, mint nap. A hétköznapi hősökre is. Azokra a katonáinkra és rendőreinkre is, akik a legújabb kori népvándorlás során védik határainkat, keresztény értékeinket. Azokat az ezeréves értékeket, melyet őseink keserves munkával, könnyel és verítékkel teremtettek és védtek meg, s melyre ma nagyobb veszély leselkedik, mint valaha.

„Hősök nélkül nincsen nemzet! Ezzel az életszemlélettel vívtuk ki a világ előtt is azt a ki nem mondott, de titokban érzett megbecsülést, mely egy maroknyi nemzet számára egyedül biztosíthat előkelő helyet a nemzetek sorában.”

Tisztelet a hősöknek, hajtsunk fejet előttük!

•