Átadták a Polgári Bál bevételét a zeneiskola javára
2018. február 6-án, kedden 14 órakor a Hidas Frigyes Zeneiskolában Hajas Béla igazgatónak ünnepi keretek között adták át a január 27-én megrendezett Polgári Bál bevételéből befolyt összeget. Az adományt Móring József Attila országgyűlési képviselő, Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke és a Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke nyújtották át az igencsak meglepett intézményvezetőnek. A 650.000 forintnyi adomány a borárverésből és a tombola bevételből, valamint a belépőjegyek árából gyűlt össze. Hajas Béla a zeneiskola igazgatója megköszönte a nagylelkű támogatást és elmondta, hogy ebből szeretné az időszerűvé vált hangszerek felújítását elkezdeni, illetve tervei között újak beszerzése is szerepel.
Írta és fotók: Kiss Kálmán
One thought on “Átadták a Polgári Bál bevételét a zeneiskola javára”
Sajtómegjelenés:
http://www.marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/37456-atadtak-a-polgari-bal-bevetelet-a-zeneiskola-javara
http://tavitv.hu/2018/02/06/jokor-jott-a-segitseg-a-hagyomanyorzok-a-zeneben-latjak-a-polgari-ertekeket/
http://tavitv.hu/2018/02/08/atadtak-650-ezer-forint-adomany-a-zenesulinak-video/