Marcaliban idén is gyertyát gyújtottak a Holokauszt Áldozatainak Emléknapján

Marcaliban idén is gyertyát gyújtottak a Holokauszt Áldozatainak Emléknapján

2022. január 27-én, csütörtökön 17 órakor a Széchenyi utcai emléktábláknál a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapján mécsesek gyújtásával és néma főhajtással tisztelegtek a második világháború során a településről elhurcolt zsidóság tragédiája előtt.

A megemlékezést az idén is csak néhány helybeli civil egyesület szervezte. Sajnos – a koronavírus-járvány miatt – továbbra sem lehet nagyobb volumenű megemlékezéseket, programokat tartani. Éppen ezért csak páran gyűltek össze a 2012-ben készített tábláknál, melyeket a szomszédos – közben lebontásra került – lakóházakban élt zsidó családok emlékére állítottak.

A marcali áldozatok előtt Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke; Pomozi Istvánné, a Marcali Szépasszonyok és Fiúk Hagyományőrző Egyesület; Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja; valamint Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnökei hajtottak fejet.

Az egykori Marcaliból több mint 250 személyt hurcoltak el először a tabi és barcsi gettókba, majd pedig végzetük felé, Auschwitzba, Dachauba és Mauthausenbe… A koncentrációs táborokból a háború után csak pár tucat izraelita személy tért haza…

Írta és fotók: Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .