3. Polgári Piknik és 2. Ezermester Találkozó Marcaliban

3. Polgári Piknik és 2. Ezermester Találkozó Marcaliban

2018. 06. 30-án, szombaton a piac melletti egykori alakuló téren rendezték meg a 3. Polgári Piknik és 2. Ezermester Találkozót a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében.

A rendezvényt támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap és a Miniszterelnökség.

A program már reggel elkezdődött a különböző méretű sátrak felállításával és a terület berendezésével, birokba vételével, miközben sorra érkeztek a kiállításra hozott járművek is. Az idén összesen 16 csapat – köztük Somogysámson, Böhönye, Buzsák, Mesztegnyő, Szőkedencs – jelentkezett a sütő- és főzőversenyre, melynek tagjai szintén időben nekiláttak a munkának, hogy a bográcsokban és üstökben elkészítsék a zsűrizésre szánt ételeiket, illetve megvendégeljék a piknikre kilátogató ismerőseiket is.

A hivatalos megnyitó 15 órakor vette kezdetét. Elsőként Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke; majd Móring József Attila országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke; Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, illetve Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke üdvözölte a megjelenteket és köszönte meg a piknik szervezőinek, közreműködőinek a segítségét. A zenés műsort – a korábbi évekhez hasonlóan – Mazzag-Ódor Barbara konferálta a délután és az este folyamán.

A nagy rendezvénysátorban berendezett színpadon elsőként a Mesztegnyői Honi Néptánc csoport tagjai ropták a táncot, majd Niklai János táncdalénekes, illetve Budai Róbert szaxofonos, valamint a Marcali 3 Tenor szórakoztatta ismert slágerekkel a közönséget. Ezután a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola Marcato Ütőegyüttese következett, majd Pál Csaba Elvis imitátor és Dankó Szilvi, a Sláger Tv sztárja zárta a nagy tömegeket vonzó zenei programot.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület tiszteletbeli elnöke, Szita Róbert ötlete alapján megvalósult Ezermester Találkozó tulajdonképpen a veterán járművek kiállításával nyert értelmet, mivel a régi – mindenhez értő – mesteremberek ma már alig-alig találhatók meg környezetünkben; a fiatalabbak pedig inkább a műszaki területeken kamatoztatják tehetségüket. A számos gép és jármű között a bemutatón szerepelt például egy házilag felújított 1938-as német gyártású DKW F8 Kabrió, a második világháborús amerikai hadsereget felidéző Willys Jeep és utánfutója, valamint a híres hazai gyártású Csepel teherautó, amely még egy tiszteletkörre is elvitte a kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindezekhez kapcsolódott még a kézműves kiállítás és az elmaradhatatlan kirakodóvásár is.

A késő estéig tartó rendezvényen a gyermekekről sem felejtkeztek meg a szervezők, így nekik a veterán járművek megcsodálása mellett lehetőség volt az ugrálóvár és különféle ügyességi játékok kipróbálására, valamint a csillámtetoválásra is. A finom ételek mellett azért a vattacukor és az édességek is szépen fogytak.

A marcali pikniken a Tatabányai Íjász Egyesület versenyzői is jelen voltak és az Európa bajnok Fábos László jóvoltából az íjászattal is megismerkedhettek közelebbről. A lövetés lebonyolításában Molnár Gábor a 3D szakág és a barebow kategóriák versenyzője segített a marcali sportolónak, aki szintén a 3D és Terepíjász szakágakban, valamint a vadászreflex, illetve barebow kategóriákban jeleskedik. (Fábos László 2017-ben terepíjász országos bajnok, csapatban európa-bajnoki ezüstérmes volt, 2018-ban pedig már a csapat európa-bajnoki címet is megszerezte. Ezeken kívül többszörös OB dobogós, valamint 1. osztályú minősítésű íjász is a 3D, terepíjász, valamint pályaíjász szakágakban.)

A szép sikereket elért versenyzők a Polgári Piknikre kifejezetten gyermek és tanuló íjakat vittek ki, hogy a fiatalokat és a felnőtteket is megismertessék a sportág alapjaival. Ezen felül bemutató jelleggel azért a verseny íjaikat is elhozták a rendezvényre. Fontos volt számukra, hogy ne csak odaadják az érdeklődők kezébe a felszerelést és lőjenek a tábla irányába, hanem elmagyarázták, megmutatták az alapokat és mindenkinek olyan felszerelést adtak, amivel végrehajthatta a kiszemelt feladatot. A Polgári Piknikre 3D, terepíjász és pályaíjász célokat is állítottak, melyeket rövidített távokra helyeztek a próbálkozók feladatának könnyítése érdekében.

A sok látogatót vonzó Polgári Piknik és Ezermester Találkozó végül a várakozásoknak megfelelően, illetőleg nagyszerűen alakult. A főzőversenyen első helyezett Szőkedencs lett, második a Marcali Szépasszonyok, 3. a Marcali Fidesz (1-es körzet) csapata. Ezen kívül különdíjban részesültek a szőkedencsiek, mivel egyszerre két ételt is készítettek; valamint a Majer István vezette Ínyenc lovagok. A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület színeiben Forgó Ferenc és Pozsgai Károly vezette csapat indult a főzőversenyen, akik ízletes babgulyást készítettek.

Írta és fotók: Kiss Kálmán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .